Egészségmegőrző programok is lesznek a sződi Falunapon, Sipos F. Tamás is színpadra lép

Egész napos programmal várják az érdeklődőket Sződön szeptember 10-én a Falunapon, ahol nemcsak kulturális, hanem egészségmegőrző programok közül is válogathatnak az érdeklődők. Sipos F. Tamás is színpadra lép délután, lesz utcabál majd tűzijáték zárja a napot.

Szombaton már korán indul a nap, ugyanis főzőverseny veszi kezdetét reggel nyolc órakor, mely egészen délig tart. A Sződi Hunyadi János
Általános Iskolában egészségnap lesz, melynek keretében mobil egészségügyi szolgáltatások, orvosi szakvizsgálatok várják a résztvevőket. Ezen túl véradás, és számos szűrővizsgálat is zajlik majd. Délelőtt interaktív gyerekműsor, és a Karimák zenekar produkciója várja a szórakozni vágyókat.

A gyerekeket ingyenes ugrálóvár, a Sződi Ringató Mini Bölcsőde sátrában pedig ingyenes csillámtetoválás is várja. Délután két órakor Hertel László Sződ polgármestere mond ünnepi beszédet, majd lesz táncház, zumba, kutyás bemutató.
fotó: Sipos F. Tamás Facebook

Hozzászólás
Előző cikkFreund Tamás lesz a következő vendége a Váci Polgári Estnek
Következő cikkA TEK közölte, hogyan kell elgázolni egy autó elé kiszaladó erdei vadállatot