Sződligeten korlátozzák a „mama,- és papataxikat”, lezárják a forgalom elől az iskola utcáját

Sződliget hivatalos közösségi oldalán jelentették be, hogy mivel „elege lett” az iskolának és az ott lakóknak abból, hogy a sződligeti lakosok autóval, vagy ahogyan fogalmaznak „mama,- és papataxival” viszik gyermeküket iskolába, dugót okozva ezzel, ezért az iskola utcáját tanítás kezdete előtt fél órával teljesen lezárják a forgalom elől.

Az iskola így csak gyalog, kerékpárral és rollerrel közelíthető meg. A szülők továbbra is vihetik ugyan autóval a gyermeküket, de a gyerekeknek száz méterre a sulitól ki kell szállniuk a kocsiból, s onnan gyalog kell majd menniük.

Az indoklás szerint: „Ha Bécsben, egy metropoliszban működik, itt is működnie kell.”

A bejegyzésben azt is közlik, hogy a zárást ügyeletes diákok hajtják végre.

Simonné Kelemen Máriától a Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola vezetőjétől azt szerettük volna megtudni, hogy milyen előzmények vezettek odáig, hogy ezt a döntést meghozzák, de arra is kíváncsiak voltunk, hogy az ügyeletes diákokat, akik majd a lezárást végzik miképp választják majd ki, az ő számukra ez milyen plusz feladatot, időt igényel? Az intézmény vezetője a település polgármesteréhez, Juhász Bélához irányított, akit egyelőre nem értünk el. A település vezetőjétől azt szeretnénk megtudni, hogy pontosan mely utcák, és mikortól kerülnek lezárásra. Az is kérdés, hogy, ha 100 méterrel az iskola előtt állhatnak meg az autók, akkor az ott lakókat ez nem fogja-e zavarni, máshol nem okoz-e ez dugót? Amint válaszokat kapunk cikkünket frissítjük.

Hozzászólás
Előző cikkJön a szeptember, visszatérnek a reggeli és délutáni csúcsidőszakok
Következő cikkŐrbottyánban zebrazászlókkal segítik a biztonságos közlekedést