Két nyertes pályázatnak köszönhetően megkezdődött a Felső iskola energetikai korszerűsítése Nagymaroson – közölte a helyeikkel Heinczinger Balázs. Jelenleg a nyílászárók cseréje zajlik és szeptemberre, az új tanév kezdetére minden ablak cseréje megvalósul.
Mint, ahogy arról korábban beszámoltunk: a fenntartó és az önkormányzat közös egyeztetése alapján a tankerület pályázott és nyert mintegy 50 millió forint támogatást. A forrásból az összes nyílászáró cseréjére nyílt lehetőség.
A polgármester korábban lapunknak kifejtette: a második ütem megvalósítására az önkormányzat pályázott, és az elnyert támogatásból újabb energetikai fejlesztés valósulhat meg. Sor kerül többek között a homlokzat szigetelésére a díszes homlokzatok kivételével és tetőre elhelyezett napelem segíti majd az energiahatékonyság növelését.
Heinczinger Balázs hozzátette, hogy a továbbiakban szeretnék kicserélni a gépészetet, többek között a radiátorokat, a csöveket, a gyenge áramot.
A polgármester emlékeztetett: ezek az épületek gyakorlatilag a megépülésük óta nem voltak fejlesztve, pedig nem ma épültek. A most elnyert pályázatoknak köszönhetően nem csak korszerűbb épülettel gazdagodnak a diákok és az ott dolgozók, hanem a fenntartási költségek is várhatóan csökkenni fognak.
Heinczinger Balázs elmondta: fontos célunk, hogy a gyerekek és a dolgozók, akik ott töltik a legtöbb idejüket egy nap, jól és komfortosan érezzék magukat.