Július 1-je Semmelweis-nap, a magyar egészségügy napja. Ebből az alkalomból a hagyományokhoz híven díjakat és kitüntetéseket adtak át a váci kórházban is.
Dr. Urbán Edina igazgató köszöntője után ökumenikus áldással kezdődött csütörtökön a Jávorszky Ödön Kórházban a Semmelweis-napi ünnepség.
A közös szolgálatban Marton Zsolt megyéspüspök, dr. Borsi Attila református-, Detre János evangélikus-, Meláth Attila baptista lelkészek, illetve Rózsahegyi Katalin református és dr. Faragó Artúr katolikus kórházlelkészek vettek részt, illetve énekléssel közreműködött Dr. Kiss-Tampu Tatiana belgyógyász szakorvos, népdalénekes.
– Az irgalom atyja és minden vigasztalás Istene megkülönböztetett szeretettel és áldással kíséri a betegeket minden megpróbáltatásukban, és azokat is, akik bármiképpen segítenek és szolgálnak a betegeknek, mi pedig kifejezzük köszönetünket az orvosoknak, ápolóknak és az intézmény minden munkatársának – mondta köszöntésként Marton Zsolt.
Az alkalomra idézett, Máté evangéliumából való igehely magyarázatában a megyéspüspök mindenekelőtt hangsúlyozta: ebben a bekezdésben is legfontosabb az örömhír, annak jó híre, hogy Isten országa, amiről Jézus beszél, nem egy földrajzi terület, nem rendelkezik államvezetéssel, pénznemmel, hanem az evangélium lelkületét hordozó emberek közösségét jelenti.
– Az örömhír lényege, hogy Isten annyira szeret bennünket, hogy úgy döntött, ember lesz, és emberként odaadja az életét értünk, és magával akar emelni bennünket, hogy itt a földi létben is legyen egy boldog életünk, még ha küzdelmes is, és aztán legyen egy beteljesülése ennek a földi életünknek az örökkévalóságban. Jézus tanít, de nemcsak tanít, hanem cselekszik is, akár nem hívőként hallgatva is ezt a részletet, arról értesülhetünk, hogy a fiziológiai és a mentális betegeket is gyógyítja. Az igehely felsorolja a bénákat, holdkórosokat, ördögtől megszállottakat. Persze tudjuk, hogy nem pusztán testi gyógyításról van szó, hiszen például a mi hitünk szerint a megszállottság is egy valóságosan megtörténhető dolog. Jézus tehát gyógyít olyanokat, akik testi bajban vannak, képes rá istenségéből és emberi karizmájából adódóan, és gyógyít olyanokat, akik mentális betegségben vannak, és itt a gonosz lelkektől való szabadítást is bele kell értenünk ebbe. Mit mond ez nekünk? Rávilágít arra is, hogy az orvos, az ápoló nem a bajt próbálja megszűntetni pusztán, nem csak a testet gyógyítja, hanem az egész embert célozzák meg. Jézus az egész embert akarja gyógyítani, gyógyítja az embernek a sebzettségét, a mentális, lelki problémáját, és persze istenségében még magasabbrendűen teszi ezt, tehát szabadít is. Ennek fényében is szolgálat a gyógyításban résztvevők hivatása, szolgáló szeretettel segíteni az embert, aki test és lélek, és hogy a kettő összetartozik, azt mutatja a tapasztalat, hogy a problémák akkor mutatkoznak, amikor a kettőt szét akarják választani, noha a kettő összetartozik, az orvos, az ápoló tehát lelki-gondozó is. Áldja meg Jézus Krisztus a szolgálatukat, azt a szolgálatot, hogy az embert lássák, befogadva, fölemelve az elesetteket. Ez emberi erőből szinte lehetetlennek tűnik, de Isten segítségével semmi nem lehetetlen – fogalmazott homíliájában Marton Zsolt.
Az ünnepség a hagyományokhoz híven díjak és kitüntetések átadásával, kinevezések bejelentésével folytatódott.
Több évtizedes szolgálatuk elismeréseként jubileumi elismerésben részesültek:
Aczél Zoltán Sándorné, Harsányi Viktória, Kovácsné Haskó Gabriella, Kovács Jánosné, Hénapné Demkó Szilvia, Dr. Sipos Anikó, Szlonkai Viktória, Virág Lászlóné, Walcz Szilvia, Sajben Tímea, Révai Adrienn, Pock Anikó, Dr. Langer Csilla Mária, Dr. Trávnyik Szilvia.
Igazgatói dicséretet kaptak: Molnár Mónika, Kovács Mária, Szavlik Tünde, Somogyi Árpád, Konrádné Majer Judit, Tóth Erika, Hugyecz Attiláné, Kaputa Katalin, Dr. Báló Hajnalka, Dr. Nagy Klára, Dr. Szűcs renáta, Bálványkövi György, Soós Viktóra.
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarája díjazottja: Marschalek Edit.
Kinevezések: Dr. Drenyovszki Zita (főorvossá), Dr. Trávnyik Szilvia, Dr. Vaas Edit (adjunktussá).
Ruzicska-díjat kaptak: Dr. Békefi Alfréd Norbert, Dr. Stefán Zsolt.
Ribáry Zoltán