Önkéntes szemétszedést hirdet a letkési művelődési ház a Föld napja alkalmából. A településen idén már másodszor valósul meg április 19-22. között a szemétgyűjtési akció, amelyen minden jelentkező erre az időszakra örökbe fogad egy utcát és rendbe teszi.
„A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön!” – hívja fel a figyelmet a szervező művelődéi ház.

A közlemény szerint április 19-22. között, idén immár második alkalommal valósul meg a szemétgyűjtési akció, melynek keretében a településen élők „nagytakarítanak”.
Kurali Katalin, a szervező intézmény vezetője elmondta: a tavalyi egész heti akció nagyon sikeres volt, ezért az egyik szemünk nevet, de a másik sír. Az akció célja, hogy közösen tisztítsuk meg szűkebb-tágabb környezetünket. A tiszta, élhető környezet megteremtése mellett mutassunk példát a következő nemzedéknek, neveljük gyermekeinket környezettudatosságra. Kesztyűt és zsákot biztosítunk a jelentkező résztvevőknek.
Aki szeretne csatlakozni, a Facebookon közzétett bejegyzés alatt kommentben jelentkezhet, a vállalt utcanév vagy település rész megnevezésével. Az összegyűjtött hulladékot a piactér kapujában lehet hagyni, innen az önkormányzat elszállítja a hulladékot. Kérjük, aki észlel nagyobb hulladéklerakatot, azt jelezze felénk – írják a felhívásban.
Emellett április 23-án (szombaton), 14:00-tól a Sport utcai játszóteret teszik rendbe a kicsiknek.
Fotó: Művelődési Ház és Könyvtár – Letkés