Március elején adják át Dunakeszin a sportcsarnokot – Inotayék ennek a lehetőségét is elbaltázták Vácon

Hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő városa Dunakeszi, amely az utóbbi egy évtized tervszerű település- és infrastrukturális fejlesztéseinek köszönhetően színvonalas egészségügyi-, oktatási-, és kulturális intézményhálózattal rendelkezik. A töretlen fejlődés ívét jól mutatja, hogy a napokban jelentették be két új gimnázium építését, a legújabb sportcsarnokot pedig március elején adják át – írta a Dunakanyar Régió.

A VácOnline január végén adott hírt a tatabányai multifunkciós csarnok átadásáról, amely bár más kormányhatározat jóvoltából épülhetett meg, mint a dunakeszi, de azonos végeredménnyel jár majd: a létesítmény kulcsai mindkét településen a városoké lesznek.

„Vác is kaphatott volna ilyen kulcsot, ha Matkovich és Inotay – EGYEDÜL! a magyar városok közül – nem utasítja vissza a beruházást.

Ahogy egykor az olimpia-gyilkos Momentum máig büszke arra, hogy megakadályozta a világ legrangosabb sporteseményének hazai megrendezését, úgy
Inotayék nagy mellénnyel beszélnek azóta is arról, hogy meghiúsították sok váci álmát, és megakadályozták a többfunkciós sportcsarnok megépülését!” – írja a VácOnline.

A Dunakanyar Régió Temesvári Istvántól, a Városi Sportegyesület Dunakeszi (VSD) elnökétől érdeklődött a március 5-i átadóról, aki a lapnak a kívül-belül impozáns új sportcsarnokról elmondta, hogy annak felépülte mekkora nagy öröm a számukra, óriási előrelépés Dunakeszi sportéletében.
A sportvezető elmondta, milyen régóta vágytak már egy ilyen multifunkciós csarnokra, amelyben többféle tevékenység is helyet kaphat.

Így többek között egy 250 négyzetméteres multifunkciós előkészítő terem, külön orvosi szobák, külön rehabilitációs részek lesznek benne és nem utolsósorban egy 20×40 méteres sportpadlós csarnok 350 fős lelátóval. Az 1200 luxos világítással, padlófűtéses rendszerrel, légtechnikával, klímával ellátott, televíziós közvetítésekre alkalmas csarnok a sportesemények mellett közösségi rendezvények, koncertek megtartására is kiválóan alkalmas lesz.

A beruházásra már 2016 óta készült az egyesület ugyanis számukra ekkor nyílt pályázati lehetőség a kormány pénzügyi támogatásának elnyerésére. Ezt az összeget egészítették ki a Magyar Labdarúgó Szövetség TAO-s pályázatán elnyert forrással. Ez a két jelentős, valamivel 2 milliárd forint fölötti támogatás tette lehetővé a csarnok első ütemének a felépítését. A VSD különféle, a sportoláshoz szükséges és elkerülhetetlen sporttechnológiai beruházásokkal járult hozzá a beruházáshoz. Most kezdődtek el a második ütem – az öltözők, a parkolók építésének és a környezet kialakításának – munkálatai.

A VSD egyébként Pest megye legnagyobb létszámú egyesülete, amelyben jelenleg 20 szakosztály működik, 2220 igazolt sportolóval. Emellett az óvodai és iskolai programokban 3800 sportolni vágyó fiatalt mozgatnak meg.

„A csarnokot a VSD szakosztályainak látványos bemutatójával, az önkormányzat vezetőivel és város országgyűlési képviselőjével együtt avatják fel, mint Dunakeszi legújabb büszkeségét.


Forrás: Vetési Imre, DunakanyarRegió/VácOnline
Fotó: KesziPress

Hozzászólás
Előző cikkŐrbottyán lakossági összefogással 3000 kg adományt juttatott el Cigándra
Következő cikkSzombat reggel Csörögön megtisztítják a “régi szeméttelep” környékét