A verőcei művház megint becsalogatta a nézőket február 28-án. A Déryné program keretében kamaraszínházi előadást láthatott a kis „nézőteret” betöltő közönség. A kamaraszínház előnye, hogy a színészeket egészen közelről látjuk, a színpad és nézőtér szinte egybefolyik. Az illúzió mégis megvan, ha a színészi játék képes elővarázsolni.
Ezúttal képes volt. Mészáros Tibor rendezte és játszotta Szobotka szerepét, Szabó Magdát pedig Krajcsi Nikolett alakította. Örvendetes volt, hogy beszédük érthető, szépen artikulált, és hogy nem volt szükség az illúzióromboló, száj elé tolt kis mikrofonra. (Megjegyzem, sem Sinkovicsnak, sem Ruttkaynak ilyen kellékekre nem volt szüksége. Hja, a boldog békeidők!)
Mivel egyik szereplő sem hasonlít az eljátszott alakokra, végig fennmaradt egy távolságtartás: véletlenül a Sz-Sz házaspár élete elevenedett meg, de ha nem az övék, hát úgy is izgalmas lett volna. A házaspár életének csak kis szeletét mutatták be Szabó Magda írásai alapján. Érdekes válogatás volt, a kivetített intim naplórészletek sokat elárultak, de a darabban nem volt semmi indiszkrét intimitás. Annyit leszűrhettünk, hogy nem akárki tudott volna egy ilyen erős egyéniséggel élni, mint az írónő. Sem éles nyelvével, sem sikereivel, sem magabiztos fellépésével nehéz lehetett konkurálni, és mégis, úgy tűnik ki az előadásból, hogy nagyon jó házasság volt. Aki többet szeretne tudni, olvasson Szabó Magdát.
Kicsi színházban minimális kellékekkel is lehet találékonyan illúziót teremteni. Csak azt nem értem, hogy miért kellett a lábbelit kispórolni, miért játszottak mezítláb. Remélem, nem fáztak meg a hideg padlón és nem kell emiatt előadásokat lemondani.
Tharan-Trieb Marianne
