Inotay veszélyes: kevesebb munkahelyet hozna létre helyben

Már tavaly novemberben megírta a VácOnline, hogy addig is elmegy a váciak ijesztgetésében Inotay Gergely, hogy fizetett hirdetésekkel borzolja a kedélyeket, amelyet immár kampánytémájává is tett. Azóta sem képes elengedni azt, hogy a munkahely-teremtő szándékú kormányzati erőfeszítések hatására számos vállalatóriás döntött úgy, hogy a régiónkba hozza el az üzemeit, ezzel infrastruktúrát és munkahelyeket teremtenek. Inotay a régió baloldali jelöltjeivel együtt gyakorlatilag harcot indított azért, hogy kevesebb munkahely legyen e térségben – számol be észrevételeiről a portál.

Mint írják: a valós tények ismertetése és feltehetően azok ismerete nélküli, alapvetően marxista felhangú, amolyan kívül zöld, belül vörös antikapitalista fizetett üzenetekkel bombázza a közösségi oldalán a váciakat Inotay Gergely, Gyurcsány váci embere.

Inotay a konkrétumokat kerülő meghirdetett posztjaiban egyféle apokaliptikus víziót igyekszik ráerőltetni egyrészt a Samsung állítólagosan Vácra „zúdítandó” ipari szennyvizével, másrészt a kínai CECZ cégcsoport 27 milliárd forintos raktár-beruházásával kapcsolatban.
E fizetett hirdetésekben mindkettőről azt igyekezett elhitetni a helybeliekkel, hogy a cégek jelenléte károsan hathat a régióra – írja a portál.

Hozzáteszi: a kormányzati támogatásban részesülő hazai munkahely-teremtő külföldi beruházó cégek egyelőre meglehetősen értetlenül állnak e támadások előtt, miközben szemmel láthatóan, a kommunikációjuk alapján nagyon fájnak a maguk sanyargatását fennen hirdető baloldali önkormányzatoknak e cégek régiót fejlesztő jelenlétük.

Nagyon sajnálatos ez az álláspont, pedig e cégek jelentik ma a magyar jövőt és a régiónk felemelkedését! – fogalmazott a VácOnline.

Hozzászólás
Előző cikkTöbb mint ötven zenei program lesz a nagymarosi VéNégy Fesztiválon
Következő cikkNyugdíjastól lopott a váci DK-elnök