Mintegy 395 millió forint értékben újultak meg strandok a Duna bal partján. A Kisfaludy Strandfejlesztési Program 2017-es indulása óta a térségünkben lévő települések közül Nagymaros, Verőce és Zebegény szabad vizű strandjain valósult meg több ütemű fejlesztés – tájékoztatta a 0627.hu-t a Kisfaludy2030 Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.
A Magyar Turisztikai Ügynökség Magyarország Kormányának támogatásával 2017-ben indította el a strandfejlesztési programot, amelynek elsődleges célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. Az első 4 fejlesztési ütemben 114 szabadvízi strand kapott közel 12 milliárd forint támogatást.
A 2021 novemberében kiírásra került 5. ütemben az Európai Unió társfinanszírozásával 3 milliárd forint keretösszeg állt a pályázók rendelkezésre. Ebből az összegből az idei évben várhatóan 90 projekt kap támogatást a Balatonnál, a Tisza-tónál, a Velencei-tónál, valamint a Duna és a Tisza mentén található szabadvízi fürdőhelyek fejlesztésére, a Pályázati Felhívásban meghatározott, projektekként maximum 30 millió forint összeghatárig. Pest megye szabadvízi strandjainak fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Kisfaludy2030 Zrt. 300 millió forintos hazai forrást biztosított, mivel uniós forrásból Közép-Magyarország nem támogatható.
A fejlesztések során a részleges akadálymentesítés, a család- és látogatóbarát szolgáltatási infrastruktúra kialakítása, az egységes arculat, tájékoztató rendszer alkalmazása, a látogathatóság kialakítása, fejlesztése, a természetes vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatása és hálózatba szerveződése, a csomagajánlatok kialakítása élvez prioritást.
A benyújtott pályázatok elbírálása jelenleg is zajlik, a Kisfaludy2030 Zrt. eddig 40 pályázóval írt alá február végén Támogatói Okiratot. A Kedvezményezettek között két Dunakanyarban fekvő település, Dunabogdány és Dunakeszi fürdőhelyei kaptak összesen 59 930 872 forint vissza nem térítendő támogatást. Az elbírálás alatt lévő pályázatok közül várhatóan további 2 projekt kap finanszírozást a térségben.
A Kisfaludy Strandfejlesztési Program 2017-es indulása óta a Duna bal partján lévő települések közül Nagymaros, Verőce és Zebegény szabadvízű strandjain valósult meg több ütemű fejlesztés, összesen 394 529 323 forint értékben.
Fotó: Dunakanyar Régió