Élő festmények, vagyis játék a lengyel festészettel címmel nyílt kiállítás a budapesti Lengyel Intézetben. A Csoma Szilvia Kosdon élő fotóművész által készített „élő reprodukciókon” a 19. és 20. századi lengyel festészet remekműveinek újragondolásai láthatók.
A Petőfi Sándor Lengyel Iskola tanulói, szülők és tanárok közösen a legismertebb lengyel festők, mint Józef Chelmonski, Stanislaw Wyspianski, Jacek Malczewski vagy Tadeusz Makowski képein szereplő alakok, parasztok, nemzeti hősök és múzsák szerepét öltötték magukra. A festményeket nem csupán életre keltették, de interpretálták is, sokszor merész, olykor játékos formában. A portréfotókat Csoma Szilvia kapta lencsevégre. Az interpretációk kiindulópontja a fogyasztói társadalom kritikája és annak játékos formában történő ábrázolása volt. A kiállításon az ihletet adó, eredeti képek reprodukciója mellett csaknem harminc ismert lengyel festmény újragondolásával találkozhat a látogató. A február végéig megtekinthető tárlat a Szülők a Lengyel Iskoláért Alapítvány által kezdeményezett és létrehozott szélesebb projekt eredményeképpen jött létre, a Segítség a Keleten Élő Lengyeleknek Alapítvány társtámogatásával. Csoma Szilviát arról kérdeztük, hogyan került kapcsolatba a projekttel, milyen technikával készültek a különleges fotók, és mit jelentett számára részt venni ebben a kiállításban.
Hogyan kerültél kapcsolatba a tárlat kurátorával, a projekt ötletgazdájával és megvalósítójával Izabela Kislow-Bisztraival?
Fotográfust kerestek a Facebookon egy magyarországi lengyel csoportban, a párom, aki lengyel születésű és tagja a csoportnak, kommentben odaírta, hogy nézzék meg a fotóimat. Izabella ezáltal talált rá a Fine Art munkáimra, nagyon tetszettek neki és felvette velem a kapcsolatot.
Milyen stílusban készültek a fotók?
Néhány éve kezdte térhódítását a fine art stílus a fotóművészetben, melynek révén olyan digitális képeket készítünk, mintha azok festmények lennének. Ez a stílus lehetővé teszi, hogy családi, vagy gyermek portrék számítógépen való kézzel megretusálása után festményszerű hatást érjünk el. Ezeket a portrékat előre összeválogatott régies stílusú, vagy nagyon elegáns ruhákban szoktuk elkészíteni sokszor régi időket idéző kellékekkel. A projektre visszatérve fontos volt, hogy az öltözék olyan legyen, mint a festményeken, tehát visszahozzuk azt a századot, amikor a festmény készült.
Összesen hány fotó készült a kiállításra?
Harminckét alkotás lett kiválasztva, a Petőfi Sándor Lengyel Iskola tanítói és tanulói álltak modellt nekem, közöttük kislányom Lidia is lehetőséget kapott, hogy egy gyönyörű kislány porté képet megszemélyesítsen. Adottak voltak tehát a modellek, hozzájuk kellett megtalálni a tökéletes lengyel festményt a 19-20. századból. Voltak icipici eltérések néhány helyen a modellek és a műalkotások alakjai között, amelyek izgalmasabbá tettél a feladatot. Izabella jó érzékkel választotta ki a festményekhez a modelleket.
Mennyire volt kihívás ez a projekt?
Mindenféleképpen nagy kihívás volt, az események nagyon gyorsan történtek, nem volt időm nagyon izgulni. Szeptemberi első beszélgetésünk után októberre megszerveztük a kétnapos fotózást. Sokat nézegettem a festményeket, és előkészítettem az általam festett háttereket mindegyik képhez. Úgy érzem nagyon felkészültek voltunk a fotózás napjára. A felnőtt és gyerek modellek pontosan érkeztek a megbeszélt időpontokra, és már előre gyakorolták a rájuk bízott mozdulatokat is, nekem abban kellett még segítenem, hogy a képek hitelesek legyenek, segíteni modelljeimnek a helyes pózok elérésében és a képek megvilágítását a festményekhez hűen beállítani. A modellek mind nagyon ügyesek voltak, mindenki kihozta magából a maximumot, amit a fotók és a kiállítás magas színvonala bizonyít.
Hogy fogadta a közönség a kiállítást, mik a visszajelzések?
Eredetileg úgy volt, hogy máig lesz megtekinthető a kiállításunk, de a nagy sikerre való tekintettel úgy döntöttek, hogy e hónap végéig lesz látogatható a Lengyel Intézetben az Élő festmények, vagyis játék a lengyel festészettel kiállítás. Aki még nem látta ezt a kiállítást, mindenkinek ajánlom, hogy tekintse meg, mert egy új fotóművészeti stílussal találkozhatnak. Köszönöm a Lengyel Intézetnek és Izabellának ezt a fantasztikus lehetőséget és, hogy megbíztak egy ekkora volumenű munkával.
Mikor döntöttél úgy, hogy fotózással szeretnél foglalkozni?
Amikor huszonhat éves lettem megvettem az első kis kompakt digitális fényképezőgépemet Angliában. Előtte soha nem volt fényképezőgépem. Emlékszem, Malagára mentünk nyaralni párommal és folyamatosan fényképeztem, ilyen izgatottnak képek láttán sosem éreztem magam, valami magával ragadott és mindhárom napot azzal töltöttem, hogy virágokat, épületeket és a tenger hullámait fotóztam. A fotózást a nyaralás után is folytattam kis fényképezőgépemmel, de éreztem, hogy a képek minősége nem a legjobb és nincsen sok beállítási lehetőség, ezért megvettem az első DSLR fényképezőgépemet két cserélhető objektívvel. Jártam Manchester utcáit és mindent fényképeztem. Majd a Manchester College három éves fotós képzésén vettem részt. Ebben benne volt a sötét szoba, film fényképezőgépek, digitális fényképezőgépek, stúdió és kinti fotózás, tehát rengeteg mindent tanultunk három év alatt. Nagyon jó volt olyanokkal együtt lenni, akiknek ugyanaz az érdeklődése és hobbija. Az iskolát kitűnő eredménnyel fejeztem be, rengeteget gyakoroltam szabadidőmben, fotóztam esküvőket, keresztelőket, családokat, tényleg mindent, hogy megtaláljam azt, amit szeretnék majd fotózni a jövőben. Mikor megszületett a kislányom, akkor lett ebből hivatalos vállalkozás, többet voltam otthon és elkezdtem újszülötteket, kismamákat, családokat fotózni. Manchesterben volt a stúdióm hét évig, ami rengeteg örömet okozott nekem és megbízóimnak. Tavaly májusban költöztünk haza, és most Budapesten nyitottam meg fotóstúdiómat.
Huzamosabb ideig éltél Angliában, Manchesterben volt a stúdiód, azért az egy nyüzsgő nagyvárosi élet. Mekkora kontraszt volt hazaköltözni Kosdra, ebbe a pipacsos mezőkkel, szántókkal, vadvirágos rétekkel körbeölelt kis zsákfaluba?
Egyik kis faluból a másikba költöztem, mikor tinédzser voltam a Zsámbéki medencében Tökön éltem. Gyönyörű, mesébe illő kis falu, borospincékkel, szőlőlugasokkal. 25 évesen mentem ki Angliába, csak fél évet terveztem, hogy maradok, de tizenhat év lett belőle. Jó volt a Manchesterben töltött idő is, nagyon sokat tapasztaltam, de mindig honvágyam volt. Mikor megszületett a kislányom kilenc évvel ezelőtt, megfogalmazódott bennem, hogy szeretném, ha ő is megtapasztalhatná azt a szabadságot, amit csak egy magyar faluban lehet. Angliában is Manchester külvárosában éltünk egy kisebb településen, az ablakon kinézve legelésző lovakat láttunk, nagy sétákat tettünk a kanális mellett, ami ott folyt nem messze a házunktól, de így is honvágyam volt. A covid helyzet meggyorsította a döntést, nem láttuk szeretteinket se Lengyelországban se Magyarországon, ezért úgy döntöttünk, hazajövünk.
Anyukám Kosdon lakik, így mi is a közelben szeretnénk lenni. A kosdi élet mindig vonzó volt számomra, csodálatos helyen van, lélegzetállító szépségű ez a kis falu a Naszály hegy lábánál. Angliában legfőképpen stúdiófotókat készítettem, az időjárás nem volt kedvező folyamatos kültéri fotózásokra, de minden nyáron amikor itt voltunk egy hónapig anyukámnál, csodásabbnál-csodásabb portrékkal tértem haza. Alig várom a tavaszt, a fák virágzását, majd a pipacsos földeket, napraforgó mezőket, ami mind majdhogynem egy karnyújtásnyira vannak tőlünk. A stúdium Újpesten van, egy nagypolgári lakás, ami egy megvalósult álom, fantasztikus volt a kiállításra ott dolgozni és nagyon izgatott vagyok a jövőre nézve, nagyon sok ötletem van, akár magyar festmények felélesztésével kapcsolatban is. Meglátjuk mit hoz a jövő ezzel kapcsolatban.
Gerzsenyi-Raczkó Tímea