Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét – Mutatjuk a váci időpontokat

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek váci nyitó istentiszteletét január 16-án, vasárnap 18 órától a váci evangélikus templomban tartják. Az igehirdető Marton Zsolt váci megyéspüspök lesz. Az idei imahét üzenete Isten szeretetének egyetemessége.

Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek váci nyitó istentiszteletét január 16-án, vasárnap 18 órától a váci evangélikus templomban tartják. Az igehirdető Marton Zsolt váci megyéspüspök lesz. Az idei imahét üzenete Isten szeretetének egyetemessége.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) közleménye szerint az imahét alatt a különböző felekezetű gyülekezetek ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért.


Az idei ökumenikus imahét üzenete az, hogy Isten Jézusban közölt megváltó szeretete egyetemes. „A messze Napkeletről is jönnek őt imádni, hiszen az egész világ megváltója ő, jöjjünk őhozzá, higgyünk őbenne mi is, akik nyugaton élünk” – fogalmaztak a közleményben. Az idei imahét bibliai mottója Máté evangéliumából való: „Láttuk az ő csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy imádjuk őt”.


Az MKPK és a MEÖT elnöksége 2017-ben elfogadta, hogy az ökumenikus imahét országos nyitó istentiszteletének vasárnapja az üldözött keresztényekért való imádkozás vasárnapja is legyen. Ezen a vasárnapon mind a katolikus egyházközségeknek, mind az Ökumenikus Tanácshoz tartozó tagegyházak gyülekezeteinek lehetőségük van imádkozni a délelőtti istentiszteleten az üldözött keresztényekért szerte a világban.


Az ez évi imahét anyagát a Közel-Keleti Egyházak Tanácsa készítette, a végső szöveget pedig az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottsága és a Vatikán Keresztény Egységet Előmozdító Pápai Tanácsa által létrehozott nemzetközi bizottság tagjai állították össze.


Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és akkor még csak az Egyesült Államokbeli Graymoorban tartották meg.


Az esemény több évtizedes hagyományra tekint vissza Magyarországon.

A váci események időpontjai

Az imaheti templomi alkalmak 18.00 órakor kezdődnek.

Január 17. hétfő Evangélikus templom

Igehirdető: Meláth Attila baptista lelkipásztor

Január 18. kedd Deákvári rk. templom

Igehirdető: Szőke Attila református lelkipásztor

Január 19. szerda Fehérek temploma

Igehirdető: Dr. Borsi Attila református lelkipásztor

Január 20. csütörtök Baptista imaház

Igehirdető: Bezák Tamás deákvári plébános

Január 21. péntek Baptista imaház

Igehirdető: Balázs András rk. káplán

Január 22. szombat Alsóvárosi ref. templom (Damjanich tér)

Igehirdető: Dr. Varga Lajos segédpüspök

Január 23. vasárnap Református templom (Felsőváros Kisvác)

Igehirdető: Detre János evangélikus lelkész

Forrás: MTI/Váci Egyházmegye/0627.hu

Hozzászólás
Előző cikkSzorcsik József a Civil Házról: „Próbálunk nagyot álmodni”
Következő cikkÁrokba hajtott egy autó Rád közelében