Három Királyok Felvonulás lesz Sződligeten

A Sződligeti Római Katolikus Egyházközség a Facebook oldalán adta hírül, hogy Vízkeresztkor, január 6-án a három királyok látogatására emlékeznek, majd pár nappal később, január 9-én egy felvonulás keretében emlékezik meg a közösség.

A három királyok meglátogatták és hódoltak az újszülött Jézus előtt. A népek pedig messiásként üdvözölték Jézust. Ez volt a betlehemezés. Ez a régi magyar hagyomány most új köntösben elevenedik meg és tárul elénk. A felvonuláson résztvevők majd közösen jelenítik meg a betlehemi történetet.

A szervezők felhívása alapján bárki, vallási hovatartozástól függetlenül részt vehet a rendezvényen, az esemény üzenete ugyanis az, hogy közösen, együtt jó dolgokat csinálhatunk.

A felvonuláson jelmezbe is bújhatunk. Aki így szeretne tenni, azok a szervezőknél igényelhetnek előzetesen jelmezt a Sződligeti Római Katolikus Egyházközség által létrehozott Facebook eseménynél, vagy a Sződligeti Római Katolikus Egyházközösség hivatalos közösségi oldalán.

A felvonulás január 9-én, vasárnap 14 órától veszi kezdetét, és körülbelül másfél órára tehető a felvonulás időtartama.

(A programajánló képen a 2019-es sződligeti Három Királyok Felvonulás látható. Fotó: Sződligeti Római Katolikus Egyházközség)

Hozzászólás
Előző cikkHetente kétszer biztosan segítettek a kismarosi tűzoltók
Következő cikkMár pályázhatók a Magyar Falu Program idei forrásai