A D csoport egyik favoritjának számító dán Viborg ellen Vácon szenvedett vereséget a magyar csapat az Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában. A Váci NKSE az utolsó pillanatokban az egyenlítésért támadhatott, de balszerencsés vereséget szenvedett.
A mérkőzés gyors dán gólokkal kezdődött, de aztán gyorsan rendezték soraikat a váciak és fordítani tudtak. Ebben az időszakban Bukovszky Anna nagy védéseivel vezetette a csapatot, támadásban pedig a Viborg fölé nőtt a magyar együttes. Azonban hiába vezetett többször is a Duna-parti gárda, de a felzárkózó dánoknak köszönhetően döntetlennel mehettek a szünetre a felek.
A másodikat is a dánok kezdték jobban, de aztán folyamatosan zárkózott fel a Vác. 21-21-nél fej-fej mellett voltak a felek. Nagyon jól küzdöttek a Duna-partiak, és hullámzó volt a találkozó. Kácsor villant a hajrában, és 25-25-re alakította az állást. Fél perccel a vége előtt azonban megint a Viborg talált be, és a magyar gárda az egyenlítésért támadhatott. Sajnos sikertelenül, mert Groch lövését hárította a dánok kapusa, ezzel megnyerték az összecsapást 26-25-ös különbséggel.
Bár a bravúros pontszerzés elmaradt, vastaps illette meg a váci lányokat, mert fantasztikusan küzdöttek az esélyesebb ellenféllel szemben. Kuczora Csenge hét, Kácsor Gréta hat gólt szereztek, kiemelkedően kézilabdáztak. A mérkőzést követő interjújában Ottó Katalin is dicsérte csapatát, az elmaradt pontszerzés ellenére is:
„Sokkal boldogabb vagyok, mint a Valcea elleni múlt heti meccsünk után.”
„Jobban kezdtük ezt a mérkőzést. A Viborg tapasztaltabb csapat, rutinos játékosokkal, fiatal együttesünknek hasznos volt a találkozó egy ilyen ellenféllel szemben.”
Váci NKSE – Viborg HK (dán) 25–26 (12–12)
A Váci NKSE ezzel még pont nélkül áll a D jelű csoportban, jövő héten a Chambray otthonában lesz lehetőségük megszerezni az első pontjaikat az az Európa-liga csoportkörében.
Fotó: EHF