Rétvári Bence a váci választókerület országgyűlési képviselője sajtótájékoztatót tartott Vácon, ahol arról beszélt, hogy a járványidőszak okozta nehéz időszak után, január elsejétől olyan intézkedések lépnek életbe, melyek segítséget jelentenek mind az időseknek, a munkavállalóknak, családoknak, és a fiataloknak is. Kiemelte, hogy a 13. havi nyugdíj kifizetése mellett, jövőre megvalósul a 200 ezer forintos minimálbér, SZJA mentességet kapnak a 25 éven aluliak és 600 milliárd forintot juttat vissza a kormány jövő év elején a gyermeket nevelő dolgozó családoknak SZJA-visszatérítés formájában.
Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra
A térség országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak mindenki számára egy olyan időszak volt, amikor a járvány miatt fokozott bizonytalanságba került sok minden, amit korábban biztosnak hittünk, és egyáltalán nem mindegy Vácon és környékén élők számára sem, hogy egy ilyen helyzetben, amikor a világ minden országa egészségügyi és gazdasági nehézségekkel egyaránt küzd, akkor a kormányok milyen döntést hoznak.
„Láthattunk válságkezelésekre példát Magyarországon 2010 előtt is, ugyanakkor a kormány egyértelműen úgy döntött, hogy nem azt a fajta modellt kívánja követni, ami 2010 előtt volt. Magyarországnak előre kell mennie, és nem hátra.” – jelentette ki Rétvári Bence.
bólÉppen ezért január elsejétől olyan intézkedések lépnek életbe, olyan jogszabály változások történtek, melyek egyértelműen segítséget jelentenek az időseknek, hogy az időskor biztonsága megmaradjon. Segítséget jelentenek a munkavállalóknak, hogy a munkájuk ellenértékét minél magasabb összegben kapják meg. A családoknak is sok többlet nehézséggel járt a járványidőszak, ezért fontos az ő gazdasági anyagi megerősítésük is. Segítséget jelent a fiataloknak, hogy egy ilyen járvány időszakban ne úgy induljon az életük, hogy többlet nehézségekkel küzdenek, hanem többlet segítséggel.
A nyugdíjprémium után a 13. havi nyugdíjat is visszavezetésre kerül
A 80 ezer forintos nyugdíjprémium kifizetése már megtörtént az idősek számára. Olyan döntést hozott a kormány, hogy mindenki számára ezt a 80 ezer forintot garantálja. Rétvári Bence rámutatott, hogy noha lettek volna, akik kevesebb összeget kaptak volna jogszabály szerint, de a kormány mindenki számára ezt kipótolta. Ezen túlmenően pedig azt a fontos döntését is meghozta a kormányzat, hogy míg az előző válságkezelés alatt a nyugdíjasokat megszorítások érték, és elvették tőlük a 13. havi nyugdíjat, addig a kormány a válságkezelés eszközeként visszavezeti ezt. Jövőre egy teljes havi 13. havi nyugdíjjuttatást fognak megkapni az idősek, tehát nem több év alatt fokozatosan, hanem sikerült úgy újraindítani Magyarországot, hogy megteremtődött a magyar gazdaságban a fedezete annak, hogy a teljes 13. havi nyugdíjat már ki fogjuk tudni fizetni jövő év elején minden magyar nyugdíjas számára – jelentette ki.
12 év alatt ötször akkora mértékben emelkedett a minimálbér, mint 2002 és 2010 alatt
Rétvári Bence a minimálbér kapcsán rámutatott, hogy ez egy nagyon fontos mérőszám, hiszen nemcsak azt jelenti, hogy a legkevesebbet keresők mennyit keresnek, hanem az összes többi munkavállalónak a bérére is hatással van. Mint fogalmazott, a béremelést úgy lehet a legjobban elérni a piaci szférában, ha nagyon nagy mértékű a minimálbér emelése, hiszen ez maga fölött tolja a többi bért, a többi jövedelmet is. Hozzátette, hogy mivel ez a munkáltatók, a cégek számára többletkiadást jelent, ezért a kormány olyan adókedvezményeket nyújt a magyar vállalkozásoknak, amelyek révén ezen bérnövekedések egy részét tudják kompenzálni abból, hogy kevesebb adót, kevesebb közterhet kell befizetniük. Kijelentette, ezért valósulhat meg, hogy jövőre 200 ezer forint lesz a minimálbér, mely magasabb, mint az átlagbér a Gyurcsány-időszak alatt. Emlékeztetett, hogy 2010 előtt, nyolc év alatt 50 ezer forintról 73.500 forintra emelkedett a minimálbér. Az azóta eltelt 12 évben 73.500 forintról 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér. Úgy fogalmazott: Mi abban hiszünk, hogy a magyar embereknek minél többet kell keresni, nekünk nem az a jövőképünk, hogy alacsony bére legyen a magyaroknak, és olcsó munkaerő legyen a munkaerő piacon, hanem az, hogy megfizetett munkaerő legyen a magyar munkaerő, ezért emeltük több mint ötször akkora mértékben a minimálbért 12 év alatt, mint a megelőző nyolc év alatt.
Soha nem látott adóvisszatérítés a gyermeket nevelő családoknak
Rétvári Bence azt is kijelentette, hogy a kétmillió gyermeket nevelő családos ember számára összesen 600 milliárd forintnyi adó visszatérítésre kerül sor jövő év elején. „Ilyen nem nagyon volt Magyarország történetében, sőt azt is mondhatjuk, hogy ekkora mértékben ilyen adóvisszatérítés soha nem volt, hogy a gyermeket nevelő családok az átlagbér szintjéig az adójukat visszakapják az államtól” – mutatott rá. Hozzátette, hogy ez a 600 milliárd forint, mely a magyar szülőkhöz visszakerül, ez egy nagyon nagy léptékű segítség, és mutatja, hogy senki nincs egyedül.
Az idősek, a munkavállalók és a családosok mellett a fiatalok is soha nem látott kedvezményt kapnak, hiszen 25 éves kor alatt nem kell személyi jövedelemadót fizetnie annak, aki dolgozik – tette hozzá. Ez a diákmunkára is vonatkozik.
„Bízunk benne, hogy ez a fiatalok életkezdését nagyban segíti, és azt is, hogy könnyebben tudnak munkát vállalni, elhelyezkedni.”
„Bízunk abban is, hogy, ez sokak számára egy ösztönzőt jelent, hogy ők is, amikor már úgy érzik, minél hamarabb a munka világában elhelyezkedjenek, dolgozzanak, saját jövedelmük legyen” – fogalmazott.
Mire volt elég az átlagbér 2010-ben és mire elég most?
Végezetül Rétvári Bence összehasonlította, hogy mire volt elegendő az átlagbér 2010-ben, és 2021-ben a legalapvetőbb élelmiszerek tekintetében. Mint kifejtette, míg 2010-ben 496 doboz tejet lehetett venni egy átlagbérből, most 1070 doboznyit lehet venni. Lisztből 2010-ben 1017 kg, most 1524 kg lisztet lehet venni. 2010-ben 508 kiló fehér kenyeret venni, most pedig 712 kiló fehér kenyeret lehet venni az átlagbérből.
Én bízom benne, hogy ezek az intézkedések itt Vácon és a környéken a váci nyugdíjasoknak, a váci családoknak, a váci munkavállalóknak és a váci fiataloknak is újabb segítséget jelent, és ők is megtapasztalják, hogy egy válság időszakát nem csak megszorításokkal lehet kezelni, hanem ilyen többletjuttatásokkal, többletkedvezményekkel és adókedvezményekkel, vagy adóvisszatérítésekkel is, és akkor mindenki érezheti, hogy valóban nehéz helyzetben sincs egyedül, hanem az állam az emberek segítségére van, nem pedig az emberekről még egy bőrt kíván lehúzni akkor, amikor amúgy is nehéz helyzetben vannak a válságos időszakban.