Videón, ahogy elszabadul a rakomány Őrbottyán és Veresegyház között

Az Őrbottyán-Veresegyház közötti szakaszon egy gépjármű tetejére erősített hullámpalák szabadultak el. Mindezt a mögötte haladó jármű fedélzeti kamerája rögzítette.

A Budapesti Autósok Közösségének egy olvasója küldte be a felvételt, azzal a leírással, hogy nagyjából 90 km/h sebességgel haladt a másik autós mögött, és csupán a követési távolság mentette meg az autóját. Mint fogalmaz: „a videón is látszik, hogy 90-ről totál satu fékkel éppen megálltam a pala előtt.”

Későbbi hozzászólásában az eset körülményeiről hozzátette: „Pont téma volt a kocsiban ahogy befordult elénk, hogy az ilyenektől még édesapám is, aki 30 éve vezet aggódik, hogy leesik róla a rakomány, és tessék itt volt az élő példa rá. Pontosan ezért maradtam le a szokásostól jobban, mert amúgy közelebb szoktam közeledni. Mint látszik bőven megtudtam volna állni, ha nem a rakomány esik le, hanem ő fékez, de lehet egy belső megérzés miatt most így döntöttem.”

Hozzászólás
Előző cikkKözösségi munkában ültettek levendulát Szokolyán
Következő cikkA térségi szolgáltató a koronavírus-krízis adta körülmények között is biztosítja a hulladékszállítás folyamatosságát