Amerikai kéziharangok, handbellek szólalnak meg november 28-án Püspökszilágyon a Művelődési Házban délután egy órától, hazánk meghatározó harangzenekarának, a Szironta Együttesnek az előadásában. Az ingyenes koncerten elsősorban a komolyzene kedvelői találnak igazi csemegéket, de egy-egy művel a populárisabb műfajok felé is kitekint az együttes.
Különleges hangzás különleges harangokkal
A Szironta Együttes 2016-ban jutott hozzá az amerikai Schulmerich hangszergyár közreműködésével 5 oktáv handbell és 3 oktáv melodychime hangszerhez. A bronz harangok új lehetőséget nyitottak az együttes számára, hiszen Magyarországon egyáltalán nem, de európai szinten is ritkaságszámba megy ez a hangterjedelem. A 60 különböző magasságú öntvényharang mellett 36 db Melodychime is a birtokukba került, melyek leginkább orgonasípokhoz hasonló hangzást kölcsönöznek, színesítik az előadásmódot.
Honnan is erednek az amerikai harangok?
A hangolt kézicsengettyűk eredetileg a templomi harangozóknak készültek, akik a hangszer segítségével elhagyhatták a templomok tornyait és így megszabadultak a helyhezkötöttség hátrányaitól. Kivihették tudásukat, műveiket a templomokból, nem mellékesen kényelmesen ülve adták elő darabjaikat. A kézi csengettyűjáték elterjedésében nagy szerepet játszott a második világháború, mert a harcokban sok templom megsemmisült, így a harangozóknak nem volt hová menni, a csengettyűk pedig “kéznél voltak”.
A kézicsengők tehát a templomok harangjait képviselték, kezdetben 6 vagy 12 diatonikusan hangolt csengettyűvel. Az új hangszerrel emellett lehetővé vált, hogy egy kézben több csengettyűt tartson a harangjátékos, ezáltal több szólamú művek előadására nyílt lehetőség.
A tengerentúlon igen népszerű csengettyűegyüttesek előbb az úgynevezett angol csengettyűt (english handbell) használták, ami – neve ellenére – nem Nagy-Britanniából származik. Míg néhány amerikai csengettyűegyüttes brit csengettyűkkel játszott, addig a nagy többség már a pennsylvaniai Malmark Bellcraftsmen és a Schulmerich Carillons termékeit használta.
Advent harangokkal, Szironta Együttes módra
Minden előadónak sajátos módszere van a harmonikus felhangok kihangsúlyozására
Az angol csengettyűk két alapvető jellemzője a különleges harangnyelv és a sajátos, tökéletesen hangolt felhangok. Az angol csengettyű harangnyelve egy irányban mozog előre-hátra, nem úgy, mint az iskolai csengőé, amely szabadon, bármilyen irányban megütheti a harangtestet. Ugyanitt van egy kis rugó ami megtartja a harangnyelvet miután az megütötte testet, ezáltal az szabadon zenghet. A felhangok az angol csengettyűnél 12 hangnyi távolságra vannak az alaphangtól (duodecima = 1 oktáv + tiszta kvint), míg a holland csengettyűnél ugyanez 11 hangnyi azaz egy kis decima (1 oktáv + kis terc) vagy egy nagy decima (1 oktáv + nagy terc) hangtávolságot jelent. A gyártók minden csengettyű felhangjairól tájékoztatót adnak, mert különös figyelem szükséges ahhoz, hogy a felhangokkal együtt egy darab harmonikus egységet alkothasson.
Minden előadónak sajátos módszere van a harmonikus felhangok kihangsúlyozására vagy elrejtésére, hogy ezzel is bemutassák a csengettyű egyedi hangját. Nagy-Britanniában megkülönböztetik az amerikai csengettyűt és az angol csengettyűt. Az angol csengettyűk a hagyományos, bőrből készült harangnyelv-fejjel és fogantyúval készülnek, míg az amerikai csengettyűknél ehelyett modern anyagokat (műanyag, gumi) használnak a hasonló hangzás eléréséhez.
