Sződligeten több mint tízéves hagyomány (a tavalyi járványhelyzet kivételével), hogy az adventi időszakban közös ökumenikus gyertyagyújtást tartanak a katolikus templom előtt. A Sződligetiek Baráti Köre és a ZöldLiget Közösség szervezésében tartott szombati eseményen a szemerkélő eső ellenére több mint százan vettek részt.
A műsort a katolikus kórus éneke nyitotta, majd Szaniszló atya az evangélium szavaival adott lelki útravalót a következő hétre és meggyújtotta az első gyertyát az adventi koszorún.
Halászné Zabari Nikolett Aranyosi Ervin A szívek szabója versét tolmácsolta, majd a kórus énekével fejeződött be a rövid műsor. Ezt követően a templom előtt felállított kalendáriumon – amely a község két ikonikus épületének, a „Bagolyvár”-nak és a katolikus templomnak a makettje -, megnyitották az első ablakot, melyet egy kisgyerek választott ki. Az ablakokban helyi ismert emberek üzenetei, gyermekek rajzai nyílnak meg hétfőtől kezdve minden nap. A program végén a szervezők agapéra (forró, tea, pogácsa) invitálták a résztvevőket.
Az adventi programsorozat vasárnap a Mézeskalácsfalu megnyitójával folytatódik, majd a következő gyertyagyújtásokon az evangélikus, református lelkész adventi gondolatait hallhatják, de lesz Misztrál koncert és a Mennyből az angyal adventi rajzverseny eredményhirdetése is.
/DK, fotó:ZöldLiget Média)