15 gól esett a Szadai SE-Őrbottyán KSE mérkőzésen

A Pest megye IV. osztályú felnőtt bajnokság Közép-csoportjának hétvégi fordulójában 15 gólos mérkőzést játszott egymással a Szadai SE és az Őrbottyán KSE.

Vasárnap 14 órakor feszültek egymásnak a szadai és őrbottyáni focisták a pest megyei bajnokság negyedik osztályának közép-csoportjában. Már a mérkőzés második percében megszerezte a hazai csapat a vezetést Portella Bálint által, de öt perccel később Ónodi Tivadar válaszával kiegyenlített az Őrbottyán.

Az első félidőben csak úgy záporoztak a gólok. 26 perc elteltével már 3-2 volt az állás a hazaiak javára, de a szadai srácok nem álltak meg. A 30. és 40. perc között, átlagban két és fél percenként találtak be a vendégek kapujába, amelyre igaz a 44. percben még érkezett egy válasz, de így is 7-3-as eredménynél vonultak az öltözőbe a csapatok a félidőben.

A második félidőben a szadai Birkás Bence kezdte a gólgyártást, majd az őrbottyáni Kiss Norbert duplázott öt perc alatt. A 63. percben Birkás ismét eredményes volt, így mint utólag kiderült a három góljával a mérkőzés legeredményesebb játékosa lett és a bajnokság góllövőlistáját is vezeti 11 lőtt góllal. A 10-5-ös végeredményt végül Balázs Gergő 72. percben szerzett gólja állította be.

Hét forduló után a győzelmével a Szadai SE 12 pontjával a harmadik helyen áll a bajnokságban, az Őrbottyán KSE egyelőre az utolsó előtti, de az utolsó Vácrátót-LEFC csapatát kizárták. A váci járásból a Pest megye IV. osztályú bajnokság Közép-csoportjában játszik még az FC Sződ és a Vácduka KSK csapata is. A hétvégén a FC Sződ hazai pályán ikszelt a Kerepesi VSE-vel, akik 10 pontjukkal a Szadai SE mögött a negyedikek a tabellán.

Fotó: Kiss Norbert

Hozzászólás
Következő cikkVácra érkezett a Vérbe fojtott szabadság vándorkiállítás