Megyéspüspöki üzenetek a nagyhét, a húsvéti ünnepnapok szertartásain

Április 2-án délelőtt tartotta Marton Zsolt megyéspüspök a hagyományos olajszentelési szentmisét Vácon, a Nagyboldogasszony-székesegyházban.

A Szent Három Nap kezdetén minden egyházmegyében összegyűlik a papság, hogy megújítsák papi fogadalmukat. Az ünnepi szentmisén áldja meg a megyés főpásztor azokat az olajokat, amelyeket az év során a szentségek kiszolgáltatásához használnak: a betegek olaját, amellyel a betegek kenetét adják fel, a katekumenek olaját, amellyel a keresztelendők homlokát kenik meg és a krizmát, amelyet a keresztség, bérmálás, egyházi rend kiszolgáltatásakor, illetve templomszenteléskor használnak.

A váci Nagyboldogasszony-székesegyházban tartott szentmisén ezúttal több mint hetven egyházmegyei szolgálatban tevékenykedő pap és szerzetes gyűlt össze a megyés főpásztor körül. A szertartáson jelen voltak dr. Beer Miklós és dr. Varga Lajos nyugalmazott püspökök, valamint Balogh Péter Piusz premontrei gödöllői apát. Velük együtt szolgált az egyházmegye több mint húsz állandó diakónusa, lektorok és akolitusok.
Marton Zsolt megyéspüspök szentbeszédének fő gondolatait, amelyekkel az egyházmegye papjaihoz szólt, XIV. Leó pápa tavaly decemberben kiadott, „A jövőt teremtő hűség” c. apostoli levelére alapozta és arra hívta a paptestvéreket, hogy saját „eltörölhetetlen hivatásukról” gondolkodjanak közösen. Leó pápa szerint a hűség Isten kegyelmi ajándéka és a megtérés állandó útja.
A megyéspüspök a krizmaszentelési misén elsősorban az önnevelésről, a papi testvériségről és a szolgálat stílusáról elmélkedett és rögtön a beszéd elején megköszönte a papság hűségét hivatásához.

Marton Zsolt javasolta az egyházmegye papjainak, hogy idézzék fel azt a pillanatot, amikor meghívásukat kapták, azaz „az első szeretet pillanatát”, ami segíthet különösen a nehéz időszakokban is hűségesnek maradni.

A főpásztor szavai szerint az önnevelés része a lelki élet, az imaélet megújítása, a szentírás napi szintű átelmélkedése.
„A folyamatos képzés is a papi identitás része, különösen, ha ehhez kapcsolódóan tudatosítani tudjuk magunkban, hogy mi is tanítványok vagyunk, egész életünkön át”- mondta Marton Zsolt.
Ebben az évben a Váci Egyházmegyében egy, az egyház ősi hagyományaihoz visszanyúló gyakorlatot vezettek be: nem csupán a krizmát, de mindhárom szent olajat illatosítva szentelték meg. Az illatanyagok használata a Szentírásban nem pusztán külső elem, hanem szimbolikus jelentéssel bír: az illat az isteni jelenlét, a megszentelő kegyelem és az Istennek tetsző élet jele, Szent Pál szavaival „Krisztus jó illata vagyunk” (vö. 2Kor 2,15). Az olajok illatosításának ugyanakkor gyakorlati oka is van: ezek tartósabbak, jobban tárolhatók.
A szentmise befejezése előtt köszöntötték a jubiláló paptestvéreket. Ezüstmiséjét ünnepli ebben az évben Dóbiás Zalán és dr. Tanczik Balázs atya. Aranymisés évfordulóhoz érkezett Kiss Ernő, Máthé György és Tóth Ferenc atya. Pappá szentelésének 55. évfordulóját ünnepli Hefler Gábor atya. Gyémántmisés ebben az évben, azaz pappá szentelésének 60. évfordulóját ünnepli dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök, Miklós János és Szádóczky Károly atya, valamint püspökszentelésének 20. évfordulóját dr. Varga Lajos nyugalmazott váci segédpüspök.
A hívek nagy tapssal köszönték meg a sok évtizedes hűséges papi szolgálatot.
A szentmisén a zenei szolgálatot a Váci Székesegyházi Kórusiskola fiúkórusa, valamint a Gödöllői Premontrei Schola látták el, orgonán kísért Varga László kanonok, a székesegyház karnagya, az egyházmegye zenei igazgatója.


A nagycsütörtök esti szentbeszédében Marton Zsolt püspök hangsúlyozta, hogy ezen a szent estén keresztény hitünk forrásánál vagyunk, ami Jézus három ajándékát jelenti számunkra: az oltáriszentséget, a papi szolgálatot és a szolgáló szeretetet.
– A zsidó peszah ünnepén feláldozott bárány a szabadulás szimbóluma, Krisztus előképe, aki saját testét adja értünk, vére pedig megszabadít a bűntől, az örök haláltól. Az utolsó vacsorán történtek azóta is megtörténnek minden szentmisében, Jézus Krisztus keresztáldozata megújul, és Ő maga lesz jelenvalóvá a kenyér és a bor színe alatt. Ez emberi ésszel fölfoghatatlan, annyit tudunk csak mondani: Íme, hitünk szent titka! – mondta a püspök, hozzátéve, hogy az eucharisztia a Katolikus Egyház legnagyobb kincse.

A nagypénteki szertartáson Marton Zsolt püspök szentbeszédében arról beszélt, hogy Jézus Isten szenvedő szolgája volt, akit rablógyilkosok között feszítettek keresztre és gazdagok mellé temettek, mégis Jézus, az örök főpap, aki bemutatja életáldozatát a kereszt oltárán.
– Krisztus keresztjében benne van a mienk is, értelmet adva a keresztnek, szenvedésnek, megpróbáltatásnak. Öleljük át az értünk szenvedő Krisztust! – fogalmazott a megyéspüspök.

A nagyszombati szertartáson Marton Zsolt homíliájában kiemelte: „A mai világban kedvelt gondolat a »valósítsd meg önmagadat« szemlélet. De a keresztény ember Krisztusban szeretné és tudja csak magát igazán megvalósítani. A megkeresztelt embernek új gondolkodása, új viselkedése lesz, leveti a régi, rossz beidegződéseket és az Isten által megálmodott önmagává válik. Merjük elhinni, hogy mindnyájan megváltottak vagyunk!”

Hozzászólás
Előző cikkEmbert a fedélzetre: Már lehet jelentkezni az egyházmegyei fiútáborra
Következő cikkMÁVINFORM: Április 24-ig pótlóbusz szállítja az utasokat Aszód és Balassagyarmat között