Orbán Viktor Brüsszel után Szentendrére érkezik

Holnap, március 20-án, pénteken 18 órakor Szentendrén, a Fő téren folytatódik Orbán Viktor országjárása. A miniszterelnök a mai brüsszeli tárgyalásokat követően érkezik a Dunakanyarba, ahol személyesen találkozik a választókkal.

Orbán Viktor csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt nyilatkozott újságíróknak:

Az ukrán olajblokád problémáját a magyaroknak kell megoldaniuk, Brüsszel az ukránok oldalán áll – jelentette ki a miniszterelnök.

Megerősítette, soha nem fog semmilyen, Ukrajnát érintő döntést támogatni addig, amíg a magyarok nem kapják meg az olajukat.

„Szeretnénk megkapni az olajat, ami a miénk, és amit jelenleg az ukránok visszatartanak. Nem fogok támogatni semmiféle döntést, ami Ukrajna javát szolgálná, mindaddig, amíg a magyarok nem kapják meg az olajat, ami az övék” – fogalmazott.

Majd így is lett, a magyar érdekek mellett kiállva, Orbán Viktor ismét érvényesítette akaratát az EU-ban, és vétójával blokkolta a Kijevnek szánt 90 milliárd eurós uniós hitel folyósítását.

A szentendrei esemény a „béke és biztonság” melletti kiállás jegyében zajlik majd, a brüsszeli csúcs után, várhatóan kiemelt beszéddel.

A miniszterelnök a Békemenet alkalmával úgy fogalmazott: „ma még ünnepelünk, de holnap kilovagolunk”. Ennek fényében járja az országot a választási kampány részeként.

A szentendrei rendezvény minden érdeklődőt várnak, a szervezők arra biztatják a résztvevőket, hogy családtagjaikkal és barátaikkal együtt érkezzenek.

Hozzászólás
Előző cikkÁllami kitüntetést kapott Acsa polgármestere
Következő cikkÚj időszaki kiállítás nyílik a verőcei Lélekportré Galériában