A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig.
Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez, az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Az elmélkedéseket Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.
„Ezen a vasárnapon János evangéliumában Jézus sárral és vízzel (a föld és a teremtés elemeivel) adja vissza egy ember látását. (Jn 9,1-41) A történet nemcsak a csoda, hanem a környezet reakciója miatt is fontos: a farizeusok, bár egészséges a szemük, spirituálisan vakok maradnak. Nem akarják látni az igazságot, mert az felelősséggel járna.
A Laudato Si’ egyik központi fogalma a »selejtezés kultúrája« (LS 22), ami egy olyan vakság, amely megakadályozza, hogy értéket lássunk abban, ami nem hoz azonnali hasznot. Selejtté nyilvánítjuk a megunt tárgyakat, a maradék ételt, és végül – ahogy a vakon született emberrel is tették – a peremre szorult embereket is. Ferenc pápa szerint ez azt is eredményezi, hogy nincs hely az időseknek, a nem kívánt gyermekeknek; nincs idő a szegényekre. A hatékonyság és a pragmatizmus szabályozza a kapcsolatokat. Ez az ún. virtuális szelekció: a kellemetlen embereket, dolgokat »törölni« lehet (Fratelli Tutti 47); a teremtést pedig hulladékként kezelni.
A Laudate Deum (LD 2) figyelmeztetése szerint ma is »vakságban« élünk: látjuk a jeleket (szélsőséges időjárás, olvadó gleccserek), mégis úgy teszünk, mintha minden mehetne tovább a megszokott módon. A felelősségvállalás ott kezdődik, amikor kimondjuk a meggyógyult vak emberrel: »Egyet tudok: bár vak voltam, most látok« (Jn 9,25). Ha látjuk a pusztítást, többé nem mondhatjuk, hogy nem tudtunk róla.
A Laetare vasárnap jelentheti az igazság felszabadító örömét is. Miért örvendezünk a Laetare vasárnapon, amikor eddig a felelősség súlyáról beszéltünk? Mert a látás felszabadít! Megszűnik a kényszer, hogy a reklámok és a fogyasztói elvárások vak eszközei legyünk. Az ökológiai felelősségvállalás nem teher, hanem a méltóságunk visszaadása: Isten partnerei lehetünk a teremtés megőrzésében.
»Isten látása és a világ látása összefügg. Aki nem látja meg Isten ujjnyomát a teremtésben, az végül az embert is csak eszközként fogja nézni.« (LS 115-117)
Ezen a héten ne/se dobjunk ki semmit, amit még meg lehet javítani, vagy aminek új funkciót lehet adni. Ha valamit ki kell dobni, azt tegyük a legnagyobb gondossággal (szelektíven, tisztelettel az anyag iránt). Ne maradjon étel a tányérunkon, és ne kerüljön semmilyen élelmiszer a szemétbe! Lássuk meg az ételben az életet, ne csak a kalóriát!
A kiemelt fotót Bánfalvi Tivadar készítette az Országos Kék Túra ösvény egyik szakaszán.
Forrás: Teremtésvédelem Facebook oldala
