Fejlesztések sora indul Ikladon pályázati támogatásokból

Iklad önkormányzata több, 100 százalékos támogatottságú fejlesztést valósít meg a közeljövőben – közölte Ungi József polgármester.

A tájékoztatás szerint a Magyar Falu Program keretében, egy 2025-ben elnyert pályázat harmadik ütemeként járdafelújítás valósul meg a csapási lépcsőtől a Ráday térig. A beruházás célja a gyalogos közlekedés biztonságának javítása.

Ungi József közlése szerint a Versenyképes Járások Program támogatásával további fejlesztések indulnak. Ennek részeként 140 darab elavult közvilágítási lámpatestet cserélnek korszerű LED-es eszközökre, amely a teljes belterületi közvilágítás korszerűsítését eredményezi. Emellett térfigyelő kamerákat helyeznek ki a frekventált pontokon, valamint rendszámfelismerő kamerákat telepítenek a településről kivezető utakra.

A polgármester arról is beszámolt, hogy 2026. március 12-én Aszód Város Polgármesteri Hivatalában újabb támogatói döntést vett át az aszódi járás polgármestereivel közösen Péntek Olivér járási hivatalvezetőtől. Az elnyert 22 727 272 forintot további járdaszakaszok felújítására fordítják.

Egy nappal később újabb pozitív döntés született a „Külterületi utak fejlesztése” pályázat kapcsán – ismertette Ungi József. Ennek keretében a Gyári út teljes hosszában új aszfaltburkolatot kap, az utat kiszélesítik, és két sávossá alakítják. A fejlesztés része a csapadékvíz-elvezetés megoldása is, amelyet három, a padkába épített vízelvezető műtárgy biztosít.

A polgármester közlése szerint a beruházás javítja az IMI Kft. telephelyére érkező dolgozók és áruszállítók közlekedését, valamint a környékbeli kis- és középvállalkozások megközelíthetőségét is.

Az eddig elnyert fejlesztések összértéke 110 528 871 forint – tette hozzá Ungi József.


Hozzászólás
Előző cikkMága Zoltán koncert lesz Vácon
Következő cikkMár újra este hat óráig tart nyitva a vácrátóti arborétum