A Naphimnusz Egyesület Hamvazószerdától kezdve a nagyböjt vasárnapjaira egy-egy rövid elmélkedést készített 2026-ban. Ezekben pápai dokumentumok és szentírási szakaszok segítségével szemlélik a böjtöt, mint önmegtagadást és megtérést, ami összeköti a teremtésvédelmet a szegények védelmével és a jövő generációk iránti felelősséggel. Nyolc egymáshoz kapcsolódó témát követnek majd ezek az elmélkedések: a tudatosság felkeltésétől a gyakorlati cselekvésig. Minden téma teológiai és szentírási alapokon köti a nagyböjti cselekedeteket (böjt, ima, alamizsna) a teremtésvédelemhez.
Az elmélkedések végén olvasható néhány tipp a leírt gondolatok megélésének segítésére.
Az elmélkedéseket Ferencz Zoltán szociológus, a Váci Egyházmegye teremtésvédelmi referense készítette.
ELMÉLKEDÉS HAMVAZÓSZERDÁRA
„Amikor hamvazószerdán a homlokunkra kerül a hamu és elhangzik a mondat: »Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel« (Ter 3,19), hajlamosak vagyunk csak a saját mulandóságunkra gondolni. Ekkor azonban nem csak erre emlékezünk, hanem a teremtettségünkre is. Ez a por az a »humus« (termőföld), amelyből Isten minket megformált (v.ö. Ter 2,7).
A nagyböjt elején elismerjük: nem tulajdonosai, hanem részei vagyunk Isten csodálatos világának, így ez a mondat lehet egyben ökológiai hitvallásunk is. Azt mondjuk ki: nem olyanok vagyunk, akik a világ »felett« állnak, hanem szerves részei vagyunk Isten teremtett szövetének. Ferenc pápa a Laudato si’ enciklika kezdetén (LS 2) emlékeztet minket: »Saját testünk is a föld elemeiből épül fel, annak levegőjét lélegezzük be, és annak vize éltet és frissít fel bennünket.«
Amikor a »porra« tekintünk, nem egy értéktelen anyagra nézünk, hanem a »közös anyagra«, amiből Isten az embert és minden más élőlényt is megformált. A teremtésvédelem első lépése tehát nem valamilyen technikai megoldás keresése mégoly súlyos problémákra, hanem a teremtettség szemlélése, az alázat (humilitas).
Az alázat szó gyökere a humus (termőföld). Aki alázatos, az tudja, hogy a helye a földön van, más teremtményekkel együtt, nem pedig Isten trónján. A hamvazószerdán használt hamu a halandóság, a törékenység és az Isten irgalmára való ráutaltság szimbóluma, amely messze túlmutat a külső gesztuson: belső bűnbánatra, megtérésre és húsvéti elköteleződésre hív, miközben emlékeztet a szegényekkel való szolidaritásra a nagyböjtben.
A hamu használata az ókori nyilvános bűnbánók rítusából származik, ahol a megtérő bűnösök hamut szórtak fejükre. A XI. századtól terjedt el az egész egyházban a hamuval való megjelölés. Ennek során a pálmaágak, Magyarországon az előző év virágvasárnapján megszentelt barka elégetéséből készült hamut használjuk. Így alakul ki a folyamatosság, az elmúlt időszak hamuja segíti a jelenre való ráhangolódást. »… testi mivoltunk által Isten oly szorosan összekötött bennünket a környezetünkkel, hogy a talaj elsivatagosodása olyan, mintha mindannyian megbetegednénk; egy faj kipusztulását úgy sirathatjuk, mintha megcsonkítottak volna bennünket« (Evangelii gaudium 125).
A bűnbánat ezen a ponton azt jelenti: sajnálom, Uram, hogy úgy éltem, mintha a világ csak értem lenne, és nem veled és a többi teremtménnyel közösségben.
A hamu a megtérés jele is, amely 40 napos sivatagi útra hív, aszkézisre, imára, alamizsnaadásra, gyónásra és húsvéti szentáldozásra. A megtérés ellenáll a világiasságnak, a szegényekkel való szolidaritást sürgeti, és a feltámadás reményét ígéri.
Első feladatunk legyen a »természetközelség« gyakorlata.
A nagyböjt első hetében ne csak elvontan gondoljunk a teremtett világ védelmére!
- Keressük meg a fizikai kapcsolatot a teremtéssel. Lehetőleg minden nap töltsünk el legalább 10 percet a szabadban (kertben, parkban, erdőben), és végezzünk valamilyen fizikai tevékenységet, ami összeköt a földdel. Ez lehet kertészkedés (akár egy szobanövény átültetése) vagy szemétszedés.
- Étkezés előtt álljunk meg egy pillanatra, ne csak rutinszerűen mondjuk el az étkezés előtti imát, hanem tudatosítsuk: ez az étel a földből »nőtt ki«, Isten áldásával és az ember munkájával. Adjunk hálát a teremtés gyümölcseiért, amik az életet jelentik számunkra!”
