A tavaly vásárolt 101 új, korszerű mentőautóból újabb 43 áll szolgálatba az országban az új év legelején – jelentette be egy minapi sajtótájékoztatón Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár, a választókerület országgyűlési képviselője.
Rétvári Bence elmondta, évek óta folynak a fejlesztések az Országos Mentőszolgálatnál: mentőállomások épültek és újultak meg, valamint már másodszorra fiatalítják a mentőautó-flottát, az új autókkal egy évet fiatalodik az állomány.
Az államtitkár kiemelte, hogy az új, nemzetközi összehasonlításban is korszerű, csúcstechnológiával ellátott autók nagyon fontosak a betegek, a járművekben dolgozók, valamint a többi közlekedő szempontjából is.
Az elmúlt 15 évben jelentősen emelkedett a mentőszolgálat éves költségvetése is, míg 2010-ben 27 milliárd forint volt, mostanra ez 93 milliárd forintra nőtt – közölte Rétvári Bence.
Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója elmondta, hogy a mentőszolgálat 17 ezer dolgozója 2025-ben 1,3 millió betegnek segített és 50 millió kilométert tett meg az utakon.
A főigazgató bejelentette a mentőszolgálat január 15-től induló új kampányát, amelyben óvodás gyerekek könnyed, interaktív formában sajátíthatják majd el, hogyan tudnak segíteni a felnőtteknek, ha baj van.
Csató Gábor a közmédiának elmondta, hogy a 43 új autó 3,3 milliárd forintba került, a bennük található egészségügyi felszereléssel pedig majdnem ötmilliárd forint az összértékük.
Az új autók esetrohamkocsik, azaz az életmentéshez szükséges összes eszköz megtalálható bennük, mint például a lélegeztetőgép és a defibrillátor – fűzte hozzá a főigazgató.
Forrás: MTI, fotó: Rétvári Bence/Facebook










