Pest vármegyei csoportgyőzelem a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornáján

Két váci labdarúgó is a Pest vármegyei amatőr válogatott kezdő tizenegyében szerepelt a Területi Amatőrválogatottak Országos Nagypályás Tornáján, amelyet szűkebb hazánk alakulata nyert meg a csoportjában.

Pest vármegye százszázalékos teljesítménnyel nyerte csoportját Tápiószentmártonban, az MLSZ vármegyei igazgatósága szervezésében rendezett kétnapos tornán.
A Pest vármegyei amatőrválogatott 2022 eleji csoportbeli első, majd 2023 végi második helyezése után imponáló eredménysorral, négy győzelemmel végzett a TAVONT közép- és délkeleti régiója kvintettjének élén.

Csapatunk magabiztosan fektette kétvállra ellenfeleit (szombaton Csongrádot 2–0-ra, Békést 3–1-re; vasárnap Szolnokot 2–0-ra, Bácsot 5–2-re győzték le) és szerezte meg ezzel – 2014, 2015 és 2022 után negyedik alkalommal – a csoportelsőséget, s kvalifikált az országos négyes döntőbe.
Az ország négy régiójában kétévente az UEFA Region’s Cup-ban való indulás jogáért (is) zajló csoportselejtező tornák történetében ez volt a nyolcadik kiírás, a 3-as (délnyugati) csoport számára februárban rendezik a selejtezőt.
A mieink kvintettjének történetében a 2013-as első tornát követően most fordult elő ismét, hogy a győztes „mindent vitt”, avagy valamennyi találkozóján győzni tudott.
A csoport erejét mutatja továbbá, hogy az eddigi hét országos négyes döntőbe jutó 14 amatőrválogatott közül 5 ebből az ötösből került ki (Pest 2x, Bács, Békés és Csongrád 1x-1x); vagyis hétből ötször a csoportgyőztes ott volt a sorozat utolsó, mindent eldöntő találkozóján, és ebből 3x a végső győzelmet is megszerezte (2013: Csongrád; 2014 és 2022: Pest).

A Pest vármegyei válogatott kezdő tizenegyében a VVLSE-ből (Rusvay Balázs mellett) ott volt Onye Olivér is, aki a váci klub közösségi média oldalán így nyilatkozott:
„A meccsek intenzitását kifejezetten élveztem. Minden mérkőzés gyorsnak, fizikálisnak és kiélezettnek érződött, ami folyamatos koncentrációra és maximális teljesítményre késztetett. Belülről nézve az egész tornanap nagyon energikus és inspiráló volt — a hangulat, a tempó és a játék színvonala mind azt az érzést keltették, hogy valami különlegesben veszek részt.
A legnagyobb kihívás az volt, hogy rövid idő alatt kellett alkalmazkodnom a különböző játékstílusokhoz és szituációkhoz. Ugyanakkor abban éreztem magam a legerősebbnek, hogy nyomás alatt is higgadt tudtam maradni, és védekezésben és támadásban egyaránt megbízhatóan tudtam hozzájárulni a csapatjátékhoz. A koncentráltságom segített abban, hogy jó döntéseket hozzak a torna során.
Nagyszerű élmény volt a vármegye legerősebb játékosaival egy csapatban játszani. A körülöttem lévő minőség magától értetődően az én játékomat is feljebb emelte, és inspiráló volt látni, hogy mindenki a legjobbját hozta a csapatért. Egyszerre volt versengő és támogató a légkör, ami segített abban, hogy kölcsönösen fejlődjünk.
Emberileg önbizalmat és motivációt adott ez a válogatott szereplés. Nagyon bátorító érzés, hogy a régió legjobbjai között is jól tudtam teljesíteni. Szakmailag pedig új nézőpontokat adott, tanulhattam tehetséges csapattársaktól, és pontosabban fel tudtam mérni, hol tartok most. Fontos volt a fejlődésemben.”

Forrás: MLSZ/VVLSE, fotó: Sipos Hajnalka

Hozzászólás
Előző cikkArtisjus-díjat kapott a váci születésű énekes-dalszerző, Galambos Dorina
Következő cikkIdén is Rétvári Bence szólalt fel legtöbbször az Országgyűlésben