A Váci Egyházművészeti Gyűjtemény elkötelezett műtárgyvédelmi törekvései mellett lehetőségeihez mérten igyekszik olyan tárgyakat megszerezni a gyűjtemény számára, amelyek az egyházról teljesebb képet, gazdagabb ismereteket és érdekességeket mutatnak.
Ide tartozik az egyházi elődök tevékenységének bemutatása is, melyben fontos szerepet játszik egy-egy püspök alakja, személyes és hivatali tárgyainak bemutatása.
A pecsétnyomó a mindenkori püspök hivatalos megjelenésének, hitelesítésének legfontosabb eszköze.
Jelentős esemény a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény életében, hogy gróf Eszterházy Károly püspök és gróf Csáky Károly Emmánuel váci püspöki pecsétnyomói (typarium) visszakerültek a Püspökség tulajdonába, mindkét pecsét/tipárium korábbi püspökök saját hivatali pecsétjeiként szolgált.

Eszterházy Károly (1759-1762) csupán két évig, 1759-61 között töltötte be a váci püspöki széket. Ezüstből vésett pecsétnyomója újdonat új, megkímélt, finom kivitelű, eszményi és történelmi értéke kiemelten fontos. A címer rajzolata: püspöki kalap alatt korona 6-6 bojttal, püspöksüveggel, pajzzsal, ennek középtengelyében koronán álló, koronát viselő griffmadár látható, egyik lábával kivont kardot, másikkal három rózsát tart. Megőrzése a püspök Vácott végzett munkájának méltó bemutatásához elengedhetetlen.

Nagy értéket képvisel az életmű bemutatása szempontjából Csáky Károly Emmánuel (1900-19) hivatali pecsétje is, amelyet a jól ismert Csáky családi címermotívumai díszítenek: püspöki kalap alatt 9 ágú grófi korona 6-6 bojttal, középen egy levágott, vérző, szakállas, bajszos tatárfej prémes föveggel látható a pajzs középpontjában.
A grófi származású püspök műpártolói tevékenysége során újra alapította, illetve korszerűsítette a váci székesegyház kincstárát, műtárgyait restauráltatta, méltó és értékes műtárgyi környezetet hozott létre a nagy értékű templomi felszerelések őrzésére és bemutatására.
A különleges értékű, muzeális tárgyak megszerzésére az NKA Közgyűjtemények Kollégiumához benyújtott sikeres pályázat révén nyílt lehetőség.
A pecsétnyomókat a Váci Egyházművészeti Gyűjtemény fogja őrizni.
Forrás: vaciegyhazmegye.hu










