Január 2-3-4-én ismét megrendezi a Málenkij Robot Emléktúra Egyesület az év elején immár több mint egy évtizedes hagyományú tematikus túraalkalmat.
A Malenkij Robot Emléktúra Kosztra Gábor történelemszakos tanár ötlete alapján indult el 2015-ben. Felesége nagymarosi, akinek a nagyszülei megjárták a málenkij robotot. Családjával pont abban a házban kezdett új életet, ahova az elhurcolás után visszatértek a nagyszülők.
Az ötlet az volt, hogy három nap alatt megtegyék gyalog a 130 kilométeres távot Nagymarosról a kál-kápolnai vasútállomásra, ezzel emlékezve és fejet hajtva az elhurcoltak előtt. Először csupán annak a keresztény férfikörnek vetette fel az ötletet, akikkel havi rendszerességgel jöttek össze, de a végcél már akkor az volt, hogy az összes olyan település csatlakozzon egyszer, amelyeknek nevét felsorolja a kál-kápolnai emlékmű lajstroma.
Azóta minden évben (kivéve a pandémia évét) megszervezték-megszervezik és lejárják a túrát, amihez egyre többen csatlakoznak. Vannak, akik elkezdik, de csak a második, esetleg a harmadik alkalommal sikerül végigmenniük, vannak, akik elsőre megcsinálják, és nem jönnek többet, és olyanok is vannak, akik csatlakozás után minden évben mennek már velük. Ez lett a kemény mag, akik szervezik mind a mai napig a civil kezdeményezésű és szervezésű programot.
A túrára jelenleg már lehet rövidebb szakaszokra is csatlakozni, egy-egy napra, vagy akár még rövidebb szakaszra, ennek köszönhetően sikerült a helyi iskolákat is bevonni a megemlékezésbe, és mára több száz embert megmozgat a megemlékezés.
A túra minden év január első hétvégéjén indul három dunakanyari sváb településről: Zebegényből, Nagymarosról és Kismarosról, és három nap alatt ér a végállomásra, Kál-Kápolnára. A kál-kápolnai vasútállomáson lévő emlékműnél több más település neve is megtalálható, mára azok többsége valamilyen módon csatlakozott a túrához (Berkenye, Iklad, Kompolt, Kerecsend, Szendehely, Vecsés) Az út összesen 134 km. Ott megemlékeznek az áldozatokról, majd hazatérnek a résztvevők.
Történelmi háttér
1944 augusztusában a szovjet csapatok bevonultak Magyarországra, és folyamatosan nyugat felé tolták ki a németeket az országból. 1945 januárjában elérték a Dunakanyart. Akárcsak az ország többi részéből, innen is megkezdődött a civil lakosság Szovjetunióba hurcolása „egy kis munkára” (málenkájá rábotá). Ennek magyarosított változatából jött létre a málenkij robot kifejezés.
A Magyarországról kényszermunkára elhurcolt százezrek között volt mintegy 70-80 ezer főnyi sváb is. Őket külön sújtotta a szovjetek és hazai kollaboránsok által rájuk ragasztott „német” bélyeg. Voltak, akik egy-két év fogság után visszajöhettek, de voltak, akik soha nem tértek haza.
A Dunakanyar három településéről, Zebegényből, Nagymarosról és Kismarosról összesen több, mint 600 főt hurcoltak el 1945. január első napjaiban. Kihirdették a névsorokat, és akik szerepeltek rajta, azok egy kis bőrönddel másnap hajnalban elindultak a jeges utakon a teljes ismeretlenbe. A több mint 130 km-es távot 6 nap alatt tették meg gyalogszerrel a kál-kápolnai vasútállomásig. Onnan marhavagonokba préselve deportálták őket a Szovjetunióba.
