A Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ intézményvezetői Selmecbányára zarándokoltak nemrégiben.
Moys Gábor atya, a Szamaritánus Szolgálat lelkészének szerkesztett beszámolóját közöljük a vaciegyhazmegye.hu nyomán:
„A Szamaritánus Szolgálat működése során egyszerre jelenik meg a „professzió”, egy-egy feladat hivatásszerű munkálása, és az egyház sajátos missziója a keresztény élethivatás gyakorlásán keresztül. A szolgálat szakembereinek küldetése, hogy munkájukat hitből fakadóan, Krisztust követő, cselekvő szeretettel végezzék. Az ellátási-gondozási-nevelési feladatokban megélt szakértelem, emberi képességek és tapasztalat mellett cél, hogy megjelenjen az a sajátos többlet, ami az irgalmas szamaritánus tevékeny, törődő szeretetét jelenti. Ez nem csupán emberi erőfeszítésekből táplálkozik, hanem Isten feltétel és személyválogatás nélküli irgalmából.
Pálfay Gellért, a Szamaritánus Szolgálat diakónus–igazgatója fontosnak tartja, hogy a szakmai feladatokon túl lelki töltődésre is lehetőséget biztosítson az intézményvezetői közösség számára. Hagyományos éves zarándoklatunkat idén november 16-án tartottuk meg. Ezúttal Selmecbányára mentünk, ahol a nagy múltú és gyönyörű bányászváros peremén fekvő, Európában is egyedülállónak számító kálvária épületegyüttesét látogattuk meg. Itt a hegyre felkapaszkodó keresztút huszonöt stációban jeleníti meg Jézus szenvedéstörténetét; az utolsó hét Mária hét fájdalmát jeleníti meg. Minden egyes állomás egy kis kápolnaként épült meg. A kálvária dombjának közepén és tetején egy-egy kis templom is áll. A zarándokok a domb közepén álló templomban vettek részt szentmisén a csodálatos, utolsó vacsorát ábrázoló oltárkép, dombormű előtt.
A kálvária tetején álló, a keresztre feszítés templomának homlokzata elől fenséges kilátás nyílik a régi sztratovulkán kálderájában elterülő, dimbes-dombos Selmecbányára.
A szentmise és a keresztút végigjárása után közelebbről is vethettek néhány pillantást a zarándokok annak a városnak a legfőbb nevezetességeire, amelyben Mikszáth Kálmán és Petőfi Sándor is tanultak diákéveik során, majd – a hazamenetel előtt – egy kedves vendéglőben fogyasztották el az ebédet kellemes hangulatban beszélgetve, találkozva egymással.
Egy zarándokút célja mindig az, hogy közelítsünk a szívünkben lakó Istenhez, és egymáshoz is a találkozásokon, a beszélgetésben, a közös imádságban való osztozáson keresztül. Hála Istennek, hogy idén is megélhettük ezt!”
