Még mindig nem tudja a váci képviselő-testület, hogy Jess Kinga baloldali képviselő a társadalmi kapcsolatok tanácsnokaként mit csinált az elmúlt egy évben. Jess beszámolóját a szeptemberi ülésen nem fogadta el a testület, ezért az októberi ülésen érdeklődött Mokánszky Zoltán kormánypárti képviselő arról, hogy mikor kapnak egy értékelhető tájékoztatást.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, több képviselő is elégedetlenségének adott hangot szeptemberben, amikor meglátták Jess Kinga szakmai beszámolóját.
Szabó Csaba szerint jó lenne, ha Jess Kinga csinálna is valamit a pénzéért. Kiemelte a Váci 1% oldalt, amit a leírtak szerint Jess Kinga működtet, lehetőséget adva helyi csoportoknak a bemutatkozásra. Munkája hatékonysága azonban megkérdőjelezhető látva azt, hogy az oldalnak kevesebb mint 200 követője van a 34 ezer lakosságszámú Vácon – mondta akkor Szabó Csaba.
Mokánszky Zoltán pedig egyenesen arcpirítónak nevezte Jess beszámolóját, a tanácsnoknak ugyanis közel egy éves munkája elfért egy fél oldalon. Mokánszky már akkor is azt állította, hogy Jess Kinga tanácsnoki pozíciója egy politikai állás, amiért rendesen meg van fizetve.
A politikus az októberi ülésen is hasonlóan vélekedett.
„Ez a pozíció is csak egy kifizetőhely marad? Mert itt következmények nélkül lehet dolgokat csinálni” – hangsúlyozta Mokánszky.
Arra is kíváncsi volt, hogy mikor fognak újabb, a korábbinál részletesebb és szakmaibb beszámolót kapni Jess Kingától, azonban egyetlen feltett kérdésére sem kapott választ.










