Kevesebb mint harminc napirendi pontról tárgyalt októberi ülésén a váci önkormányzat képviselő-testülete

Matkovich Ilona polgármester a munkaterv szerinti októberi testületi ülésen is megpróbálta érvényesíteni fogyatkozó hatalmát már a napirend összeállításakor, de a szeptemberi tanácskozással szemben ezúttal nem járt sikerrel.

A város első sorszámú vezetőjének most el kellett fogadnia, hogy a többség több napirendi témát előrébb sorolt, mint ahogy ő gondolta, ilyen volt például a színház hosszú távú működtetésének ügye és a helyi közbiztonság javítására vonatkozó előterjesztés is.

Még a szeptemberi ülésen a polgármester – botrányosnak minősíthető módon – nem szavaztatott Ferjancsics László képviselő napirendet módosító javaslatáról, egyszerűen lesöpörte azt az asztalról.

Most viszont az volt a helyzet, hogy a helyben ellenzékben lévő kormányoldali frakcióból Szabó Csaba képviselő két téma előrébb sorolását javasolta, amit az előterjesztő polgármester elfogadott, majd miután a vele egy követ fújó jobbikos Tótváradi-Nagy Bence (nyilvánvalóan taktikai, erőfitogtató megfontolásból) az eredeti menetrend visszaállítását kérte, erre is rábólintott, azt gondolva, hogy akkor nem borul az eredetileg elképzelt ütemezés.
Ám az ellenzék ezt nem hagyta annyiban, és végül testületi szavazás útján a bevezetőben említett két témát (színházműködtetés, közbiztonság) előrébb rangsorolták például az ingatlanértékesítésekhez, testvérvárosi kapcsolatokhoz kapcsolódó előterjesztéseknél.

No de az itt a lényeg (amint arra az előző Matkovich-ciklus egyik alpolgármestere, Ferjancsics László rávilágított), hogy a polgármester egyre inkább szétcsúszni látszik, hiszen ezúttal előbb elfogadta a napirend módosító javaslatát, aztán az eredeti terv visszaállítására irányuló (nyilvánvalóan megrendelt) kezdeményezést is.

Persze ne legyünk naivak, ez csak egy színjáték volt, a polgármester megpróbálkozott az erőfitogtatással, ám ez most nem jött be, hovatovább ideje lenne egy bizalmi-bizalmatlansági szavaztatásnak önmagával szemben, már ha van ilyen lehetőség az önkormányzati demokráciában.
Aztán ideje lenne szépen csöndben, még a ciklus közben lelépni a színről…

Hozzászólás
Előző cikkBogányi Gergely zongoraművész-zeneszerző egy új műve ősbemutatójával is meglepi a Zeneakadémia közönségét január 4-én
Következő cikkRétvári Bence: az elmúlt tizenöt évben a kormány évente 1250 milliárd forinttal növelte a közbiztonság finanszírozását