Az évfordulót író váci Madách Imre Művelődési Központ várja az alkotásokat a hagyományos Téli Tárlatra

Az idén ötven éves váci Madách Imre Művelődési Központ kiemelkedő hagyományú eseménye a Téli Tárlat, amelyre december 7-éig várják az alkotásokat a városban és közvetlen környezetében élő alkotóművészektől.

A MIMK felhívása:
„Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Nonprofit Kft. folytatni kívánja az évek alatt kialakult hagyományt, mely szerint lehetőséget kínálunk a városban és közvetlen környezetében élő alkotóművészeknek munkáik bemutatására, a váci közönségnek pedig alkalmat teremtünk egy szép kiállításon találkozni egymással és az alkotókkal a karácsonyt megelőző napok hangulatában.
A kiállításra várjuk minden Vácott és környékén (a Duna bal partján, Szob és Göd között) élő és alkotó képző-, fotó- és szobrászművész munkáit!”

A részvétel feltételei:
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen vagy a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (korábban Magyar Iparművészeti Főiskola) szerzett diploma, vagy tagsági viszony az alábbi szervezetek valamelyikében: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE), Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége (MKISZ), Fiatal Művészek Stúdiója vagy Magyar Fotóművészek Szövetsége.
A tárlat színvonala érdekében kéretik továbbá, hogy az utóbbi években készült friss munkáikkal vegyenek részt az alkotók, legfeljebb két művel.
A művek mérete lehetőleg ne haladja meg a 100 cm szélességet.

A benevezni, kiállítani kívánt műveket november 24. és december 7. között kell eljuttatni a Madách Imre Művelődési Központba, a következő adatok feltüntetésével: az alkotó neve, a mű címe, keletkezés éve, méret, valamint levelezési cím, telefonszám.
A zsűrizés időpontja: 2025. december 9.
A zsűri fenntartja magának a válogatás, esetleges kizsűrizés, a sorozatok megbontásának jogát, valamint kivételes esetben eltekint bizonyos részvételi feltételek teljesítésétől.
A kiállításra nem kerülő alkotások átvételének időpontja: 2025. december 16– 22.
A kiállítás megnyitójának időpontja: 2025. december 13. szombat 16 óra
A kiállítás 2026. január 12-ig látogatható.

Bővebb információ:
Madách Imre Nonprofit Kft.
2600, Vác, Dr. Csányi L. krt. 63., tel.: (27) 316-411, Koltai-Dietrich Gábor művelődésszervező (mobil: +36 30 377-3337, illetve kdg@mimk.vac.hu).

Hozzászólás
Előző cikkEgyre nagyobb hangsúlyt kap a DDC-nél a duális képzésben való közreműködés
Következő cikkSzabó Csaba: a váciak biztonsága nem lehet alku tárgya