Sokadik hiánypótlás benyújtásáról döntött a váci képviselő-testület azzal a vis major támogatással kapcsolatban, amit a tavalyi árvíz miatt pályáztak meg. A kormánypárti képviselők szerint a baloldali városvezetés egy pályázatot sem tud beadni rendesen.
Matkovich Ilona váci baloldali polgármester előterjesztésére egy újabb hiánypótlásról tárgyalt a képviselő-testület szerdán, miután a Közigazgatási és Területfejlesztési MInisztérium már a sokadik hiánypótlásra szólította fel az önkormányzatot.
Szabó Csaba Fidesz-KDNP-s képviselő rávilágított, hogy miközben Matkovich Ilonáék folyton támadják a kormányt, az érintett minisztérium nagyvonalú a várossal, mert lehetőséget ad újabb és újabb hiánypótlások beadására. Hozzátette, hogy a Vácnál sokkal kisebb létszámmal rendelkező önkormányzatok már megkapták a pénzt.
Kiss Zsolt alpolgármester azzal próbált védekezni, hogy bonyolult a pályázati rendszer. Egyben elismerte, hogy ez a „sokadik körös hiánypótlás.”
Rosta Zoltán Mi Hazánkos képviselő arra volt kíváncsi, hogy a februárban hozott határozatukhoz képest, amiben több mint 72 millió forint volt a forrásigényük, hogyan lett mostanra alig több mint 53 millió forint? Kérdésére azonban választ nem kapott.
Ferjancsics László baloldali képviselő szavai szerint „arra a huszonvalahány millió forintra most már biztos, hogy keresztet vethetünk.”
Szabó Csaba arra is rámutatott, hogy a költségekbe nem kalkulálták bele a megmaradt homokzsákok elszállítását és ártalmatlanítását. „Ez megint olyan költség, amit mivel akkor nem tettünk bele, ezért ezt majd az önkormányzatnak kell viselnie, kivéve, ha szerencsés helyzet alakul, és valaki ezt átvállalja az önkormányzat helyett” – részletezte.
KIss Zsolt alpolgármester elismerte, hogy „valóban, ez a saját költségünk lesz”.
A kormánypárti Mokánszky Zoltán azt a kérdést tette fel, hogy a számos hiánypótlásnak lesz-e felelőse, válaszra azonban nem méltatta senki.