Öt éve vette át és működteti a Migazzi Kristóf Idősek Otthonát a Váci Egyházmegye. Néhány év alatt számos változáson ment át az intézmény, legfontosabb közülük az a munka, amely szebbé, kényelmesebbé, otthonosabbá teszi az idős nők, férfiak, házaspárok, nyugalmazott atyák életét. A legújabban befejezett rekonstrukciós szakasz többek között a földszinti és emeleti szobák, valamint az érkezőket fogadó kastélykapu felújítását tette lehetővé. Marton Zsolt megyéspüspök ezeket a megújult épületrészeket áldotta meg és szentmisét mutatott be az otthon lakóinak június 10-én.
Ünneplőbe öltözött szívvel és lélekkel várta Marton Zsolt püspök érkezését az örökségvédelem alatt álló kastélykapu előtt az otthon lakóiból álló fogadóbizottság, hogy együtt részt vehessenek a portál megáldásában.
Az egyházmegye főpásztora arról beszélt, a kapu megáldása azt fejezi ki, hogy aki átlépi, az a szeretet és az öröm otthonába lép be, ahol egy közösséget alkotva élnek idős asszonyok, férfiak, nyugdíjas papok.


Az intézmény vezetője, Pápai Ibolya köszöntőjében úgy fogalmazott, mindennapi munkájuk során cselekvő, krisztusi szeretettel, kiváló szakmai tudással gondoskodnak a rájuk bízott idős atyákról és beteg világi lakóikról, hozzátette, ennek a szeretetteljes gondoskodásnak a gyümölcsei közé tartozik a mostani felújítás is.
A hálaadó szentmisére összegyűltek az otthon lakói közül azok, akik mozgásképesek vagy akiket a gondozók el tudtak hozni, valamint az otthonban élő idős atyák, így zsúfolásig megtelt a közösségi terem. A szentmisében koncelebrált dr. Beer Miklós nyugalmazott püspök, aki idén február óta maga is az idősotthon lakója.
A püspöki prédikáció emlékeztetett, ha befogadjuk Krisztus világosságát, békéjét, szeretetét, akkor sugárzó emberek leszünk, kapcsolatainkon meglátszik ez a fény és átsugárzik másokra is.
Kilenc hónapig tartott az épületrész földszinti és első emeleti helyiségeinek felújítása, amely 36 lakónak nyújt korszerűbb, igényesebb és jobb minőségű ellátást. Megújultak a vizesblokkok, nővérszobák, a mentálhigiénés helyiség. A személyi felvonó teljes cseréjét követően alkalmassá vált fekvőbeteg szállításra és 6-8 lakó egyidejű közlekedésére. A beruházás megközelítőleg 300 millió forintba került, a forrást teljes egészében a fenntartó Váci Egyházmegye Szamaritánus Szolgálat Intézményfenntartó Központ finanszírozta.
- – Még nem működik teljes létszámmal az otthon, amelynek befogadóképessége 95 fő. Néhány hónapot igénybe vesz a felújítást követően az új lakók beköltözése – mondta a Szamaritánus Szolgálat igazgatója, Pálfay Gellért, akit egy nappal korábban szentelt állandó diakónussá Marton Zsolt megyéspüspök.

- A Migazzi-kastély története
A Verőcén található kastélyt az olasz származású gróf Migazzi Kristóf váci püspök emeltette 1769-ben nyaralónak. Erről a főbejárati kapu felirata is tanúskodik: „A váci püspökök lelkének a hely szépsége által való megpihenése, valamint testük ércegészséggel való felüdítése végett, az épületet alapította és saját családja nevéről Migazzi kastélynak nevezte el Kristóf kardinális, bécsi érsek az Úr 1768. évében.”
A barokk stílusú épület Isidore Canevale, francia származású építész tervei szerint épült, az ő nevéhez fűződik a váci székesegyház építése is.
Az épületet az 1800-as évek elején klasszicista stílusban alakították át. - Szamaritánus Szolgálat
A Váci Egyházmegye 2014-ben hozta létre szociális intézményeit fenntartó központját Szamaritánus Szolgálat néven. Az irgalmas szamaritánus alakja a Szentírás egyik példabeszédéből ismert, amely leírja, hogy az út szélén fekvő beteg emberről az arra járó szamaritánus volt az egyedüli, aki gondoskodott, és ezáltal példát adott arról az irgalmas szeretetről, amellyel embertársaink felé kell fordulnunk.
A központ összesen 13 intézményt képvisel, köztük 4 idősek otthonát, 2-2 alapszolgáltatási, szociális szolgáltató és gondozó központot, valamint hozzájuk tartozik a Boldog Ceferino napközi hálózat és a Szent Rita nevelőszülői hálózat is. A tíz különböző szolgáltatást a Váci Egyházmegye összesen 30 településén nyújtják több mint 2000 ellátottnak, köztük időseknek, fogyatékkal élőknek és pszichiátriai betegeknek. A Szamaritánus Szolgálat fenntartásában működő idős otthonok összesen 250 idős embernek nyújtanak ellátást Mendén, Verőcén, Nógrádmegyerben és Vácon.
Forrás: vaciegyhazmegye.hu