Szádoczki Imre váci kormánypárti képviselő javaslatára elindulhat a régóta várt jelzőlámpa tervezése az oktatási centrum gyalogátkelőhelyénél

A diákok biztonsága érdekében 10 millió forintot kért Szádoczki Imre váci Fidesz-KDNP-s képviselő a testülettől arra, hogy megterveztessék a 2. sz. főúton lévő gyalogátkelőhely hosszú évek óta vágyott jelzőlámpáját az iskolavárosnál. 

Az áprilisi testületi ülésen Szádoczki Imre elmondta, hogy minderről előzetesen egyeztetett a pénzügyi osztály vezetőjével, akivel arra jutottak, hogy az ingatlaneladásokból lehetne majd finanszírozni a tervezési folyamatot. 

A felszólalók közül a baloldali Makrai Zsolt egyetértett a beruházás fontosságával, azonban a szintén baloldali Kiss Zsolt alpolgármester azzal érvelt a javaslat ellen, hogy az érintett útszakaszt nem az önkormányzat, hanem a Magyar Közút kezeli.

Rozmaring Sándor alpolgármester a frissen választott diákönkormányzat tagjainak ötletére hárítva azt javasolta, hogy inkább okoszebrát építsenek.

Szabó Csaba kormánypárti képviselő szerint azonban az okoszebrának csupán annyi haszna van, hogy a sötétben villog, de a valódi problémát nem oldja meg. 

Inotay Gergely alpolgármester az érintett iskolák fenntartóit is felkeresné, hogy közösen találjanak forrást a beruházásra. 

A testület végül 10 IGEN és 3 TARTÓZKODÁS mellett úgy döntött, hogy támogatják a jelzőlámpa megterveztetését. 

Mint ismert, az oktatási centrumnál többször is volt már baleset. 2022 novemberében például két iskolást ütött el egy autó a gyalogátkelőhelyen. 

Hozzászólás
Előző cikkA váci képviselő-testület döntötte el, hogy a polgármester mikor menjen szabadságra
Következő cikkNatura 2000 gyepterületen gazdálkodók számára nyújt támogatást az Agrárminisztérium