A Váci Szakképzési Centrum I. Géza Király Közgazdasági Technikumában március 27-én ünnepélyesen átadták, visszaadták mindennapos használatba a teljes körűen felújított tornatermet.
Amint az az átadón elhangzott, bő évtizeddel ezelőtt 3952 tornaterem és tornaszoba fogadta a sportolni vágyókat országszerte, mára viszont már 4902 ilyen létesítmény áll rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy ebben az egy-másfél évtizedben mintegy 1000 tornatermet és tornaszobát alakított ki a kormány azért, hogy a mindennapos testneveléshez meglegyenek a feltételek.
Rétvári Bence belügyminisztériumi államtitkár, miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője az átadási ünnepségen hangsúlyozta: a mindennapos testnevelés 15 évvel ezelőtti bevezetésével testmozgásban is „dobogósok lettünk” európai összehasonlításban az iskolai testnevelésórák arányában, ugyanis a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban ez az arány 9 százalék, nálunk pedig jelenleg 20 százalék.
– A magyar diákok így többet mozognak, ami azért fontos, mert miközben fejlődik a szervezetük, egészségesebbé is válik. Fontos, hogy megszeressenek valamilyen sportot, és az minél inkább az életük részévé váljon – fűzte hozzá az államtitkár.
Közölte, a polgári kormány azt is célul tűzte ki, hogy mindenki úgy végezze el a tanulmányait, hogy közben megtanul úszni, ezért határozott úgy még korábban a kabinet, hogy minden járásnak legyen saját uszodája.
A csütörtöki váci tornaterem-átadó ünnepségen Gergely Zsolt, a technikum igazgatója így fogalmazott köszöntőjében:
„Köszönöm iskolánk diákjai nevében, hogy ismét minőségi testnevelés órákon vehetnek részt a minden négyzetcentiméterében megújult tornatermünkben. Ezért köszönet a szakképzési centrum vezetőségének, hogy biztosították a fedezetet a felújításhoz, a kivitelezőnek a minőségi és gondosan, pontosan elvégzett munkáért, Gyuricza Károlynak, aki profi módon koordinálta a beruházást, a Király Endre iskola vezetőinek, no meg a társintézmény festőtanulóinak, akik munkájukkal nagyban hozzájárultak a felújításhoz. Köszönet jár természetesen a Géza Király Alapítványon keresztül a céljainkat támogató szülőknek is, továbbá a Piarista Kilátó Központnak, hogy átengedték területüket az építkezés anyagszállítását végző teherautók munkavégzéséhez.”
– Kedves diákok, kérem, hogy vigyázzátok, óvjátok és rendeltetésszerűen használjátok a tornatermet, hogy hosszú időn keresztül örömét lelhesse itt minden ide járó tanuló – zárta köszöntőjét az igazgató.
Dudás Tibor, a Váci Szakképzési Centrum kancellárja azt kívánta köszöntőjében, hogy a testnevelési óra mindig legyen itt élmény és felüdülés a tanulás munkás mindennapjaiban.
Rétvári Bence államtitkár, a térség országgyűlési képviselője beszédében arról is szót ejtett, hogy miután mind több időt a képernyők előtt tölt az ember, ezért aztán egyre fontosabb a kimozdulás is ebből a virtuális világból, ezzel kapcsolatban így fogalmazott.
„Mai világunkban jobbára a testnevelés-óra az az időtartam, amikor mozoghatnak a diákok, a még hosszabb távú fontos cél pedig az, hogy a fiatalok megismerjenek egy vagy több sportot az iskolás éveik alatt, amelyek igazán tetszenek nekik, könnyen mennek, amikben örömüket lelik, és beépülhetnek az életükbe. Mivel a képernyők száma, az előttük töltött idő az évek múltán csak növekedni fog, éppen ezért fontos a sportolásból is minél erősebb impulzusokat adni és kapni, hogy ez ott legyen a mindennapokban. A jövő iskolájában egyre nagyobb hangsúlyt kell kapnia a testnevelésnek is”.
Ribáry Zoltán