8 terjesztőt és 33 drogfogyasztót állítottak elő a rendőrök

A Pest vármegyei rendőrök 23 szórakozóhelyen és további 13 helyszínen kerestek kábítószert.

A rendőrség beszámolója szerint a DELTA Program égisze alatt a napokban több mint 150 rendőr tartott összehangolt ellenőrzéseket a kábítószerrel kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében. Összesen 36 helyszínen csaptak le, aminek eredményeként 8 terjesztőt és 33 drogfogyasztót állítottak elő, és hallgattak ki. Közülük négyen kerültek őrizetbe. Az egyenruhások hétvégén közel másfél kilogramm tiltott anyagot foglaltak le, több tucat embernél használtak gyorstesztet, akik a gyanú szerint kábítószert fogyasztottak.

A nyomozók 3 nap alatt több mint 600 ezer forintot foglaltak le, amely kábítószer-kereskedelemből származik.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények visszaszorítására és a szórakozóhelyek biztonságának fokozására. A rendőrség minden szükséges intézkedést megtesz a drogkereskedelem felszámolása érdekében.

Hozzászólás
Előző cikkVersbarátok, figyelem! Versmondó verseny Váchartyánban
Következő cikkPenc Község méltó módon emlékezik meg az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseiről