Kora délelőttől késő estig magával ragadóan nagy volt a nyüzsgés szombaton a Vörösház udvarán a harmadik váci disznótoros fesztivál alkalmából, túlzás nélkül ezrek látogattak el a nap során az eseményre finom falatokért és kortyolásokért, no meg azért, hogy élvezzék a színes szórakoztató programkínálatot.
A Dunakanyar fővárosában immár harmadik alkalommal rendezték meg a magyar családok évszázados hagyományait felidéző disznótoros fesztivált, ami évről-évre Vác elsőszabadtéri közösségi programja a 2023-as hagyományalapozás óta.
A gasztronómiai felhozatal vonatkozásában ezúttal is a Babuk Tibor vezette verőcei Tibesz-Hús csapata vitte a prímet, de elmondható, hogy az idei évre megint tovább bővült a
az enni és innivaló finomságokat kínálók köre.
A program kulturális műsorában óriási sikert aratott a Váczi Néptáncegyüttes fiataljainak fellépése, a délidőre időzített magyar nóta összeállítás ugyanúgy, mint délután a Pedrofon, majd az Irigy Hónaljmirigy együttes koncertje, zárásként pedig a Dj HENRYK mixelte retró buli.
A finálé előtt Rétvári Bence, a választókerület országgyűlési képviselője fővédnökként köszöntőjében kiemelte, hogy minden jel szerint jó gondolat volt Vác programkínálatának kiegészítése ezzel az évet indító szabadtéri gasztronómiai-szórakoztató eseménnyel, hiszen a közösség egyértelműen visszaigazolja a reménykedő várakozást.
„Nem tudom, olvasták-e a hírfolyamban, hogy van egy olyan ázsiai youtube influenszer, aki eljött Magyarországra, elment egy henteshez és direkt disznótoros dolgokat kért, azokat akarta megkóstolni, aztán gasztronómiai rendezvényekre is ellátogatva csinált egy videót, feltöltötte az internetre, és hihetetlenül kilőtt ez a beszámolója világszerte. Kapcsolódóan pedig ezrével sorjáznak a ráerősítő hozzászólások, no meg az olyan bejegyzések, amelyek arról szólnak, hogy már csak ilyen élményekért is érdemes lehet ellátogatni hozzánk. Úgyhogy örüljünk, hogy szüleinknek, nagyszüleinknek, még régebbi elődeinknek köszönhetően olyan hagyományaink vannak, amelyek a világ sok más részén is felkeltik az érdeklődést. Öröm, hogy itt Vácon is meg tudtuk honosítani ezt a hagyományt kiváló gasztronómiai kínálattal és nagyszerű fellépőkkel. Köszönet illeti ezért a szervezőket, a közreműködőket és persze a nagyközönséget egyaránt” – fogalmazott a képviselő, kifejezve reményét, hogy a jövőben folyamatosan legalább a mostanihoz hasonlóan sikeres lesz a váci böllérfesztivál.
Ribáry Zoltán