Nagy siker volt a Lel-Tár együttes albumbemutató februári klubestje

Rendhagyó klubestre várta az érdeklődőket szombaton a verseket megzenésítő, Czombos Péter, Noé Gergely, Tóth Ferenc, Fábián Balázs, Robotka Tamás, Csorba Linda alkotta Lel-Tár együttes, szép számú közönség gyűlt össze ebből az alkalomból a művelődési központ kamaratermében.

Az együttes ezúttal nem hívott vendégzenekart, ők maguk voltak a főszereplők, két alkalmi muzsikustárssal, a tavaly októberben megjelent Ikarosz című albumukon is közreműködő Heigl Lászlóval (basszusgitár) és Pusztai Gáborral (ütőhangszerek) kiegészülve.

Rajtuk kívül Czombos Péter énekes-gitáros, a Lel-Tár frontembere köszönetet mondott az első professzionálisan rögzített összeállításuk borítóját és általában a meghívóik, plakátjaik képi világát tervező Medgyesy István grafikusnak, az ezúttal a máskor önerőből megoldott hangosítást biztosító Koren Gábornak, aki nagy lökést adott nekik akkor, amikor meghívta őket fellépni az általa vezetett egykori JazzMine klubba, de kijárt a köszönet Laczi Saroltának, a MIMK igazgatójának is.

Az első, bemelegítő felvonás után a most nyolctagú formációban fellépő együttes élőben is nagyszerűen vezette elő az Ikarosz albumot, amely alapvetően tisztelgés Utassy József Kossuth-díjas költő előtt, de az összeállításban Kormos István, Takáts Eszter és a váci Pápay Eszter egy-egy megzenésített költeménye is megtalálható.

A március végén esedékes következő Lel-Tár klubesten majd egy feltörekvő fiatal gödi formáció lesz a vendégfellépő.

Ribáry Zoltán
Fotó: Sándor Lajos, forrás Lel-Tár Együttes Facebook

Hozzászólás
Előző cikkTovább romlott a levegő minősége az országban – Vácon kifogásolt minőségű
Következő cikkSzentévi zenés szentségimádás a deákvári Jézus Szíve templomban