Együttműködést ígért Matkovich Ilona, de a 19-ből egyetlen külsős bizottsági helyet sem kapott a jobboldal – videó

„19 külsős képviselői hely van, egyedül a Fidesz-KDNP frakció, aki 44 százalékot ért el az önkormányzati választáson helyben nem reprezentálja magát a külső bizottságokban. A 10 százalékot elért Mi Hazánknak is van egy külsős helye. Nekünk 44 százalékkal nulla hely” – hívta fel a figyelmet Mokánszky Zoltán a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője.


Szűcsné Zomborka Márta, a baloldal által támogatott jelölt lett az Emberi Kapcsolatok Bizottságának nem önkormányzati képviselő tagja.
A Fidesz-KDNP képviselői a januári képviselő-testületi ülésen hangsúlyozták, hogy a megválasztott jelölt kiváló szakember a maga szakterületén, ám a jobboldal által támogatott Ványi Lászlóné, a Cházár András EGYMI főigazgatója is szintén kiemelkedő szaktudással bír.
A baloldali városvezetés egyetlen külsős bizottsági helyet sem biztosított a jobboldal számára, Inotay Gergely (Összefogás Vácért) e jogos észrevételre nem reagálva a szakmaiság szempontját hangsúlyozta a jelöltek kiválasztásakor azt is elismerve, hogy a jobboldal által jelölt személy is kiváló szakember, ennek ellenére mégsem őt támogatta.


Tótváradi-Nagy Bence (összefogás Vácért) önkormányzati képviselő is ezt a kommunikációt folytatta, természetesen a saját jelöltjüket támogatva, szintén figyelmen kívül hagyva a jobboldal jogos igényét.


Rosta Zoltán a Mi Hazánk önkormányzati képviselője szembesítette a baloldalt azzal, hogy nem tehetik meg, utalva mind Inotay Gergely, mind Tótváradi-Nagy Bence szavaira, hogy úgy tüntetik fel Ványi Lászlónét, mintha politikai szerepet töltene be.


Ványai László (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő is rámutatott, hogy a Cházár András EGYMI főigazgatója a munkája során soha nem tett politikai tartalmú nyilatkozatot. Mint fogalmazott: „Részlehajlás nélkül végzi el a feladatát, ezért méltatlannak tartom vele szemben ezt a kifogást, hogy ő valamiféle pártpolitikus lenne.”


A baloldali többséggel rendelkező grémium, a felhozott érvek ellenére, továbbra sem biztosított a jobboldal számára egyetlen külsős bizottsági helyet, a baloldal által támogatott jelölt kapta a pozíciót.

Hozzászólás
Előző cikkHárom árva testvér számára indít adománygyűjtést a Cházár András Alapítvány – videó
Következő cikkA váci Boronkay a legjobb Kárpát-medencei technikum