A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Váci csoportja és a Kosdi Önkéntesek összefogásának köszönhetően új hagyomány született Kosdon: babazászlókkal ünneplik az újszülöttek érkezését. Az első zászlókat Pető Csilla, a mozgalom váci csoportjának vezetője adta át a helyi önkénteseknek, így mostantól a polgármesteri hivatalnál kifüggesztik a babazászlót, amikor kisbaba születik a településen.
„Elkötelezettek vagyunk a családok támogatásában és abban, hogy a fiatal családok meg tudják valósítani családalapítással kapcsolatos álmaikat” – hangsúlyozta Pető Csilla. Az új kezdeményezés célja, hogy a közösség együtt örüljön az új életek érkezésének, és még inkább összekovácsolja a helyi lakosokat.
A babazászlók nemcsak a friss szülők számára jelentenek megható gesztust, hanem az egész falu számára is egyfajta örömhírt hordoznak. A zászlók kihelyezése azt üzeni: egy új királyfi vagy királylány érkezett Kosdra, akit szeretettel fogad a közösség.
A két szervezet további együttműködéseken is gondolkodik. Pető Csilla elmondása szerint már közös ötleteik vannak a „Gyereket a magasba” projekttel kapcsolatban is, és folyamatosan keresik a lehetőségeket arra, hogyan támogathatják a családokat a településen.
A babazászlók hagyománya remélhetőleg hosszú távon is megmarad, és erősíti Kosd közösségi összetartozását, miközben méltó módon ünnepli az élet legnagyobb csodáját: az új gyermekek érkezését.