Vácrátóton kiemelt figyelmet szentelnek a közlekedési helyzet javításának, különös tekintettel a 2104-es főút forgalmi viszonyaira.
Erről Spiegelhalter László Vácrátót polgármestere tett közzé bejegyzést a település Facebook oldalán. Mint írja, a januári képviselő-testületi ülésen arról is szó esett, hogy Vácrátót közlekedési helyzetének javítása érdekében egyeztetéseket folytattak a Magyar Közút Váci Üzemmérnökségével és a Váci Rendőrkapitánysággal a biztonság növelése érdekében. A megbeszélések során szó esett forgalomlassító szigetek, gyalogátkelőhely és trafiboxok kihelyezéséről. Jelenleg ezek a fejlesztések előkészítési és ajánlatkérési szakaszban vannak.
Azt is közölte, hogy emellett megkezdték Vácrátót teljes forgalmi felülvizsgálatának előkészítését is, amelynek célja, hogy a várhatóan növekvő forgalomra időben felkészüljünk. A település polgármestere úgy fogalmazott: „A jelenlegi szakaszban az árajánlatok begyűjtése zajlik, hogy a következő évek forgalmi viszonyaira a lehető legjobban reagálhassunk.”
Spiegelhalter László azt is hozzátette, hogy január hónapban megkezdték Vácrátót közterület-használatának éves felülvizsgálatát, melynek célja a közterületek hatékonyabb és rendezettebb használatának biztosítása. Ennek keretében az önkormányzat munkatársai elindították az év eleji egyeztetéseket a közterület-használókkal, hogy minden érintett számára átlátható és kiszámítható feltételeket alakítsanak ki.