Kutyamenhelyek – kutyasorsok

Ezzel a címmel szervez az Afrika Sztorik Afrika Vadvilágáért Egyesület és az I doit 4 You Alapítvány együttesen a kutyamenhelyek és a kutyák sorsának, jogainak javítása reményében. A kezdeményezés egy Erasmus+ pályázat kapcsán indult, amely keretén belül fiatalok vettek részt workshopokon, hogy megtapasztalják, milyen menhelyi kutyákkal dolgozni, önkéntesként segíteni, mit adhatnak ezek a kis sérült lelkek a gondozóiknak.

Az Erasmus program lényege, hogy nemzetközi szinten cseréljenek tapasztalatot fiatalok, és szemléletformálódáson menjenek át. A tények és a statisztikák azt mutatják, sajnos, hogy mind a két országban (Magyarország és Románia) nagy gondok és hiányosságok vannak, ami a felelős állattartást illeti. Statisztikai adatok szerint, Magyarországon körülbelül100-130 kutyamenhely és ebrendészeti telep működik, de ezek egy része nem hivatalosan menhelyként van bejegyezve, hanem állatvédő egyesületként vagy civil szervezetként.

Romániában a pontos szám még nehezebben meghatározható, de több száz (!) kutyamenhely, ideiglenes menedék és gyepmesteri telep működik, különösen az elmúlt évtizedben megnövekedett kóbor kutyaállomány miatt.Bukarest környékén és a nagyobb városokban sok menhelyet működtetnek civil szervezetek. A gyepmesteri telepeken viszont sokszor rosszabb körülmények uralkodnak, és gyakori az altatás is, ha nem sikerül örökbe adni az állatokat.

Románia az egyik legmagasabb számú menhellyel rendelkező ország az EU-ban, de nem pozitív okból. Ez főleg a kóbor kutyák problémájának következménye, amit hosszú ideje nem sikerült hatékonyan megoldani. A menhelyek gyakran túlterheltek.

Magyarország középmezőnyben van a menhelyek számát tekintve, de az állattartás szabályozása és ellenőrzése még fejlesztésre szorul – sok a gazdátlan vagy rosszul tartott kutya.

Az Erasmus+ pályázat keretén belül – BandsbeyondBarks – a két szervezet összefogott, és 2025. szeptemberében, a program első évfordulójára kerekasztal beszélgetést és gyűjtést rendez Budapesten. A beszélgetés témája és címe: „Kutyamenhelyek – Kutyasorsok”.

Céljuk, hogy felhívják a figyelmet, önkénteskedni bárki tud, akinek ideje és kedve van, a menhelyeken nemcsak testileg kell etetni a kutyákat, de a lelküket is táplálni kell, az pedig idő és kapacitás hiányában nagyon nagy kihívás. Nincs erejük és szabadidejük a gondozóknak sétáltatni, játszani a kutyákkal, pedig ez legalább olyan fontos számukra, mint az etetés.

Az eseményen olyan előadók és beszélgetők várhatóak, mint a romániai constancai állatorvos és menhely üzemeltető Dr Luana Sabau, Magyarországról a kutyasuttogó, magyar Ceaser Millannak nevezett Nyakas Gábor kutyatréner, a Magyar Retriever és Vízikutya Egyesület illetve a Kutyával egy Mosolyért Alapítvány. A végleges program 2025. nyár végére várható.

A rendezvény pontos helyszíne és időpontja az Afrika Sztorik Egyesület közösségi oldalán kerül feltüntetésre.

Hozzászólás
Előző cikkLátogatási tilalmat és kötelező maszkhasználatot rendeltek el a váci kórházban
Következő cikkNői kézilabda: hajszálon múlt, de győzött a VNKSE a Kisvárda ellen