Vasárnap reggel 110 önkéntes részvételével zajlott kutató munka, miután tavaly november közepén eltűnt egy sződligeti lakos, akiről sajnálattal feltételezik, hogy életét veszthette.
Január 19-én a sződligeti Polgárőrség által szervezett eltűnt személy keresésben quaddal és terepjáróval vett részt a Naszály Mentőcsoport is részt. Facebook oldalunkon úgy fogalmaznak: „Sajnos a keresés a mai napon sikertelen volt.”
Riba Gabriella, a kutatás egyik koordinátora pedig arról számolt be, hogy a felhívásra 110 ember jelentkezett különböző régiókból. „Nem csak a környékbeliek, hanem messzebbről is a segítségünkre „siettek” Köztük Délegyháziak, Vecsésiek, Pomáziak, Budapestiek.”
Mint arról korábban beszámoltunk négy keresőcsapat indult vasárnap, ehhez vártak önkénteseket. Uram Gábor (47) sződligeti lakos tavaly november 18-án tűnt el. A szervezők úgy fogalmaztak: „A családtagok szeretnének békére lelni. Mint összetartó közösség, segítsünk egymásnak.”