A Varázslatos Magyarország az ország legizgalmasabb természetfotó pályázata és szakmai platformja, küldetése az, hogy a természetfotók által ablakot nyisson az ország nemzeti parkjainak természeti kincseire, és így felhívja a figyelmet a természetvédelem fontosságára. A magyar természetfotó nagydíjának legszebb képei Vácon is megtekinthetők október 15-ig, a K16 Kortárs Galériában. A tárlat hivatalos megnyitóját szeptember 24-én, 16 órakor tartják.
A Varázslatos Magyarország a 15. életévébe lépett, az első meghirdetetett pályázat óta több ezer természetfotós mérettette meg magát, több mint 40 ezer fotóval az eltelt évek alatt.
Az ország egyik legizgalmasabb és legrangosabb fotópályázata a VM, ahol a fotósok kilenc hónapon át versenyeznek egymással, az év minden szakában kint vannak, és fotóznak a természetben, majd munkáik legjavát mutatják be a szakmai zsűrinek, hogy ők kerülhessenek a fotós ranglista élére.
A nemzetipark-igazgatóságok szakmai felügyeletét ellátó Agrárminisztérium ajánlásával a VM 2021-ben megalapította A magyar természetfotó nagydíját. A díj annak elismerése, hogy az alkotó egyévnyi kemény munkával és tehetsége folytonos bizonyításával kiérdemelte a pályázat legjobbjának járó helyet. Minden évad legszebb képeiből egy gyönyörű fotóalbum és egy nagy volumenű kiállítás készül, melyet a nagyközönség az ország rangos kiállítóhelyein csodálhat meg.
A tárlat hivatalos megnyitóját szeptember 24-én16.00 órakor tartják és az első 100 látogató fotóalbumot kap ajándékba.
A K16 Galériában ezzel egyidejűleg megtekinthető Kesztyűs Ferenc Természet és Festészet című kiállítása is.
A váci K16 Kortárs Galéria nyitva tartása:
hétfő szünnap
kedd-vasárnap 10.00-17.00