Öt nappal 89. születésnapja előtt, szeptember 25-én elhunyt Szabados Tamás, Bernecebaráti díszpolgára, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett operatőr – közölték a település hivatalos oldalán.
Nevéhez számos televíziós sorozat, dokkumentumfilm és természetfilm köthető, közülük a legismertebb a Másfélmillió lépés Magyarországon.
Feleségével és alkotótársával, Rozsnyai Margit pszichológussal közösen a 2010-es évek elején készítették Bernecebarátiról szóló filmjüket A Csitári hegyek alatt címmel, melyért 2014-ben a Kulturális Filmek Fesztiválján a legjobb operatőrnek járó díjat vehette át.
Tamás gyermekei és unokái körében, méltósággal viselt betegség után békésen szenderült örök álomra.
Tamás, hogyan is búcsúzhatnánk tőled!?
” Indulj el egy úton, én is egy másikon….”
Forrás: https://www.turistamagazin.hu/hir/a-masfelmillio-lepes-magyarorszagon-sorozat-operatore-a-legjobbak-kozott
(Fotó: Rozsnyai M. 2017, Bernecebaráti)