Hétvégén rendezik meg a Csörögi Közösségi Napokat, melyhez csatlakozva a Csörögi Ifjúságért Alapítvány a helyi levendulából, csörögi kezek által készített zsákokat ajánlott fel jótékony célra.
A illatos csörögi különlegességek eladásából befolyt összegből pedig a település központjában elhelyezkedő Béke teret szeretnék szebbé tenni.
A Csörögi Közösségi Napokról korábban már beszámoltunk. A Kossuth utcai sportpályán pénteken este hét órától a Roxymbol zenekarral veszi kezdetét a program, majd Peter Sramek és DJ Henryk retro partyja zárja az estet. Szombaton délután öt órától az új Főnix Ligettel ismerkedhetnek a résztvevők, majd fellép az Első Emelet, DJ Dominiq és a Zoller Zsolt Band. Fél tizenegykor tűzijáték is lesz. A gyerekeket vízipisztoly célba lövő verseny, kismotoros felvonulás valamint vidámpark is várja. A felnőtteket pedig este fél nyolctól a nagyszínpad előtt sörivó versenyre várják.