Imre Zsolt: A faültetés mindig a jövőről, a következő generációkról szól (videó)

A Kereszténydemokrata Néppárt azért indította el az “Ültessünk, hogy élhessünk!” faültetési programot, hogy jelképesen és a valóságban is kifejezze: számára nemcsak az emberi közösség, hanem a természeti környezet is fontos – fogalmazott Gaal Gergely, a KDNP Pest Vármegyei Szervezetének elnöke szerdán Vácon.

Gaal Gergely hangsúlyozta, hogy a kereszténydemokraták mindig is a környezet és a természet védelmének pártján álltak, hiszen keresztény meggyőződésükből is következik, hogy a teremtett világ részének vallják magukat. Hozzátette, hogy a fák gondozására a helyi kereszténydemokrata közösség fog odafigyelni.


A váci önkormányzati választásokra készülődve olyan lendületes csapat áll rajthoz, amelyik nem fél a feladatoktól, és amelyik készen áll arra, hogy a települést a legjobb irányba vigye – tette hozzá. Imre Zsolt, a Fidesz-KDNP váci polgármester-jelöltje rámutatott, hogy a faültetés mindig a jövőről, a következő generációkról szól – fűzte hozzá. A Váci SZC Király Endre Technikum és Szakképző Iskola udvarán a váci Fidesz és Kereszténydemokrata Néppárt képviselőjelöltjei tizenkét gyümölcsfát ültettek el

Hozzászólás
Előző cikkEgyelőre az egyesületek, hamarosan mindenki használhatja az új csörögi sportpályát
Következő cikkRétvári Bence a Váci Honvédelmi Napon: Európában a békének magyar hangja van