Mentális egészség témájú, ötnyelvű honlap készítésében működtek közre a váci Piarista Gimnázium tanulói

Az előző héten négy nemzet fiataljai dolgoztak együtt egy két évvel ezelőtt megkezdett projekten Vácott, a Piarista Gimnáziumban. Az együttműködés egy nemzetközi sajtótájékoztatóval zárult pénteken, amelyen a fiatalok ötnyelvű honlapjukat mutatták be. Az együttműködés fókuszában a mentális egészség állt.

A madridi Gamo Diana, a bonni Collegium Josephinum, a nyitrai Piarista Gimnázium és a Piarista Gimnázium alkotta együttműködés utolsó állomására a Dunakanyarban került sor. A Nyitrán megkezdett, Bonnban és Madridban folytatódó projekt utolsó simításait a héten végezték el a diákok Magyarországon. A korábbi mobilitások során csakúgy, mint Vácott, maguk a diákok terveztek, kutattak, írtak, videóztak csapatmunkában. Közösen hoztak döntéseket mind a mentális egészség megőrzését számukra meghatározó alapkövek mibenlétéről, mind a közös munka végeredményének vizualitását meghatározó elemekről. A szükséges informatikai munkát a német diákok egy csoportja vezette. A projekt fontos részét képezte minden vendéglátó iskolában a mentális egészségre pozitívan ható tevékenységek közös gyakorlása is. Míg Nyitrán túráztak, Bonnban íjászkodtak és kreativitásukat kamatoztatták, Madridban sportoltak és flamenco táncot tanultak, a váci Piarista Gimnáziumban meseterápiás, önvédelmi, önreflektív táncos és művészetterápiás foglalkozáson vehettek részt, valamint hagyományos, táncos-hálaadós „Christian Party-n” is. Emellett nagy örömmel játszottak közösen spontán és szervezett formában. A projekt teljes időtartamát kitevő másfél év alatt a résztvevők jelentős személyiségfejlődésen mentek keresztül: nyitottabbak, együttműködőbbek lettek. Digitális kompetenciájuk, anyanyelvi és idegennyelvi kommunikációjuk fejlődött. Európai keresztényként átélhették összetartozásukat.

Gazdag munkájuk eredménye egy mindenki számára hasznos és könnyen használható ötnyelvű honlap, amely a mentális egészség megőrzésének fontos peremfeltételeit tárja fel. A honlapon sok hasznos tanács is olvasható.

A hét házigazdái Kalász Ákos igazgató úr és Barsi Boglárka tanárnő köszöntötte a sajtó képviselőit és az érdeklődő diákokat. Az igazgató kiemelte az elmúlt évek tapasztalatait, és rámutatott arra, hogy mennyi minden van körülöttünk, ami az emberi lélek nyugalmát kibillentette. „A 2020-ban ránk törő világjárvány; az azzal és az emberi törékenységünkkel való kíméletlen szembenézés, a kirobbant Orosz-Ukrán háború és annak rettenetes képei, a háború nyomában járó, Európa-szerte megtapasztalt energiaválság és a lábnyomain növekvő infláció – mind egy-egy megrendítő tapasztalat.” Mint mondta, ezek megrendítő tapasztalatok a felnőtt embernek is, de különösen az a gyerekekenek, útjukat kereső fiataloknak. „Látjuk és tapasztaljuk azt, hogy a fiatalok sokkal érzékenyebbek, sérülékenyebbek, mint korábban voltak.”

Rámutatott arra, hogy különleges üzenetet és energiát hordoz, hogy ezek a fiatalok a mentális egészség megőrzése érdekében találkoztak, tanultak, tapasztaltak és tapasztalataikat meg is osztják egy korszerű, ötnyelvű honlap segítségével. A projekt rámutat arra: mindent meg kell tenni, hogy megőrizzük mentális egészségünket, jóllétünkért tegyünk, őrizzük egészségünket, legyünk a levegőn, sportoljunk, élvezzük a kultúra adta lehetőségeiket. „A mentális egészségünkre is igaz az, ami minden másra: azt elveszítve nehezebb visszaszerezni! Ezért mindent meg kell tenni mentális egészségünk megóvásáért.” – zárta gondolatait az igazgató. A sajtótájékoztatón José Quinones a Gamo Diana iskola igazgatója spanyolul, Matthias Werner tanár úr németül, Marcela Jahnova igazgatónő szlovákul köszöntötték a fiatalokat és mutatták be iskolájukat.

Hozzászólás
Előző cikkTavaszi nagytakarítást szerveznek Csőváron
Következő cikkPazar színházi és utcaszínházi előadások a VéNégy Fesztiválon