Idén van Nagymaros várossá nyilvánításának 700. évfordulója. Ennek alkalmából nyilvános logópályázatot hirdetett az önkormányzat, amelynek eredményhirdetését a napokban tartották. A cél az volt, hogy készüljön egy méltó logója a városnak, amely az emlékév alkalmából sok helyen szerepelhet majd.
A logókat először közönségszavazásra bocsájtották, majd a legtöbb három szavazatot kapott tervből választotta ki a bíráló bizottság a győztes logót.
A városi intézményvezetőkből álló zsűri – mivel nagyrészt ők fogják használni ezt a logót – (Eőryné dr. Mezei Orsolya jegyző, dr. Molnár-Fábián Ágnes aljegyző, Hetényi Andrea óvodavezető, Szabóné Revák Mária ÖNO, Plentner Katalin Művelődési Ház vezető) – az első három helyezett közönségdíjasból Bálint Árminnak, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójának pályázatát találta a legalkalmasabbnak arra, hogy a Nagymaros 700 éves évfordulót a különféle eseményeken megjelenítse – közölte Heinczinger Balázs polgármester.
Hozzátette: „a gyerekrajz logó alkotója Orr Emma Ida (4.a) különdíjas lett, neki külön is meg fogom köszönni a szép rajzát”.










