Fegyverrel akart bosszút állni egy férfi Vácon

Egy helyi sörözőnél lövéseket leadó férfit hajtottak a váci rendőrök a hétvégén. Megvolt a neve, autója rendszáma, már csak lépésekre voltak, amikor arcán megbánással megjelent a kapitányságon – számolt be a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Mint írják, a férfi mindent bevallott, szánta-bánta bűnét, magyarázata szerint a szórakozóhelyen egy férfi beszólt a barátjának, flegmázott, lekezelő stílusán felidegesítette magát, és ez utóbbit most szó szerint kell érteni. Saját magát idegesítette fel, hisz először békében lelépett, később azonban gáz és riasztófegyverével visszatért revansot venni.

Hirdetés
Samsung Göd álláshirdetés

„Megszólította a „flegmázót”, majd előrántotta fegyverét, ráfogta és lőtt. Egyet akart, ám ő lepődött meg a legjobban, amikor egymás után négy töltény hagyta el a csövet. Állítása szerint azt sem tudta, hogyan működik… Ijedtében aztán a Dunába dobta” – ismertette a rendőrség.

A helyszínen talált lövedék egyébként nem tartalmazott ingerlő anyagot, a négy durrantás senkinek nem okozott sérülést. A 41 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Hozzászólás
Előző cikk Újabb szakasz zárásával folytatódnak a burkolat felújítási munkálatok az M2-es autóúton
Következő cikkLuteránus Péter az új plébános Kemencén és Bernecebarátiban